A parkolórendszerben a hiba Dunaszerdahelyen

Előfordult már Önnel, hogy érvényes parkolójeggyel rendelkezett a város valamely díjköteles pontján, mégis ott találta a piros fóliás cédulát a szélvédőn? Mással is.

A parkolórendszerben a hiba Dunaszerdahelyen
Illusztráció - archív felvétel (Paraméter)

A minap kaptunk néhány felvételt egy olvasónktól, aki így járt. Először rámutatott, hogy a rendőrök tilosban parkoltak a városháza előtt, majd megmutatta egy parkolójegyéről készített felvételt, amelyet ugyanabban a percben vásárolt, amikor a rendőrök kiállították számára a cédulát. Ez az eset végeredményben még megmagyarázható azzal, hogy amikor a rendőr cselekedett, még nem került be a rendszerbe a parkolójegy, csak mondjuk fél perccel később.

Kaptunk tőle azonban egy másik alkalomról is felvételt az érvényes parkolójegyét igazoló sms-ről, amikor állítása szerint hiába volt érvényes jegye, a cédula ott fityegett a kocsija szélvédőjén.

Ahogy a képeken is látható, a 14.05-kor vásárolt egyórás parkolójegye ellenére 14.20-kor cetli került az ablaktörlő alá.

Hogy mégis hogyan történhetett ez, arról megkérdeztük Csiba Tibort, a városi rendőrség parancsnokát, aki elmondta, hogy szinte minden nap van ilyen esetük. „Előfordul, sajnos nem egyszer, hogy valaki vesz jegyet, és a rendszerbe nem kerül be. A rendőr egy géppel ellenőrzi, és neki a rendszer azt mutatja, hogy az adott autóhoz nem vásároltak jegyet, emiatt pedig kirakja a cédulát” – fejtette ki.

Hozzátette, ilyen esetben a szolgáltatóhoz, azaz a városi Municipal Real Estate társasághoz kell fordulni, büntetésre viszont nem kerül sor.

Tavaly tájékoztatott a városi cég egy, az sms-ben vásárolt parkolójegyeknél előforduló hibáról. Ez esetben, ugye a megadott számra kell elküldeni az autó rendszámát, csakhogy a rendszám elé be kell ütni a DS jelzést is, ami igazolja, hogy a parkolójegy Dunaszerdahelyen lesz érvényes. A rendszergazda ugyanis egy prágai cég, de nemcsak Dunaszerdahelyen, hanem például Nagyszombatban is. Így ha csak a rendszám szerepel az sms-ben, akkor a rendszer nem tudja értelmezni, hogy hova vásárolt a sofőr parkolójegyet. Dunaszerahelyi kocsik esetében tehát kétszer kell egymás után beírni a DS jelzést, miközben az első a városra utal, míg a második már a rendszám első része.

Csiba Tibort erről is kérdeztük, és elmondta, hogy ilyen esetekben is kikerülhetnek az autókra a cédulák, viszont nem büntetik meg az illetőt, ha bemutatja a jegyvásárlást visszaigazoló sms-t. Plusz persze volt egy fölösleges köre a városi rendőrségnél…

A parancsnok kérdésünkre azt is elmondta, hogy a néhány nappal ezelőtti ominózus parkolási ügyben rendőreit egy incidenshez hívták ki a városházához, és azért álltak le a tilosba, mert ilyen esetben a törvény ezt engedi.

(SzT)