Pisztollyal fenyegetőzött egy férfi Vámosszabadin

2021. február 8. - 19:57 | Régió

A rendőrség garázdaság vétsége elkövetésével gyanúsítja a vámosszabadi férfit, aki gázpisztollyal fenyegetett meg egy embert.

A rendőrségre vasárnap 15 óra körül érkezett bejelentés, miszerint Vámoszabadin szóváltást követően egy ismeretlen férfi fegyverrel, vagy annak utánzatával megfenyegette a bejelentőt.

A helyszínre érkező rendőröknek a sértett elmondta, hogy egy parkolóhely használatából alakult ki közte és a fenyegetőző személy között vita. A férfi támadólag lépett fel vele szemben, majd egy lőfegyvernek tűnő tárgyat vett elő, amit a fejéhez szegezett.

A bejelentő meghallgatása közben a helyszínen megjelent a támadó is, akit a járőrök elfogtak, majd a Győri Rendőrkapitányságra előállítottak. Az intézkedés során kiderült, hogy a férfi engedéllyel tartott gáz- riasztó pisztolyával próbált ráijeszteni vitapartnerére. A nyomozók a 46 éves vámosszabadi férfit garázdaság vétség elkövetésével gyanúsították meg.


(police.hu)