Plavčan és a vitamin

Ardamica Zorán | 2017. augusztus 4. - 12:33 | Vélemény

Igazán hálásak lehetünk Plavčan oktatási gyurmafigurának. Szívességeket tesz nekünk. Persze, nem úgy, nem korrumpál ő minket, hanem a javunkat akarja. De azt nagyon.

Plavčan és a vitamin
Fotó: Pluska

Nekem például az uborkaszezonban folyamatosan szolgáltatja a témákat, akkor is, ha az az adófizetőknek kb. 300 millájába kerülne… Hát nem rendeske? Oszt még bántsuk is őtet emiatt… Pedig azért bevallom, most már írnék valamit, amiben nincs sem R2-es, sem oktatásügyi botrány, mert a könyökömre lassan kerti csapot szerelhetnék…

És szívességet tett a kupler… tárca vezetője a Hídnak is. Merthogy megtartása (köpni kell) fejében (jó ürügy) bizonyára könnyebben lehetett ragaszkodni az R2-eshez a koalíciós tanácsban. Ami úgyis része a kormányprogramnak, de mint tudjuk, Fico sosem érezte magára nézve kötelezőnek egyik kormányprogramját vagy ígéretét sem. Ellenkező esetben már 2010-ben azon az R2-esen és D valahányason járnánk, ahol ma még csobogó csermelyek csörgedeznek és bambácska tehénkék legelésznek vigyázó szemüket és majdnem miniszteri tekintetüket az ország egyre kizsákmányoltabb természeti kincseire düllesztvén.

Igazság szerint, bármennyire is nyílik a bicska az emberek zsebében, ennél többet Bugár nemigen érhetett el, értsd: kihozta ebből a sárból a maximumot.

Mert bár Plavčan marad a helyén, de nekünk egyrészt az R2 a fontos, másrészt ebben az ügyben az EU-s pénzeket koordináló smeres Pellegrini tétlensége ugyancsak vastagon benne lehet, ő pediglen üdvöskének számít Ficonál, tehát ugyanúgy védett, akár a belügyminiszter.

Plavčan menesztése meg csak idő kérdése.

Most nem aktuális, mert akkor Danko borítaná a bilit, és ha esik a koalíció, akkor esik a kormányprogram is minden hidas elképzeléssel.

Márpedig e program kinyírására nekünk, szlovákiai magyaroknak és szlovákoknak is (lásd pl. a leírható adóátalány összegének 60 százalékra való szerencsés visszaemelése mindenkit érint) csak úgy volna szükségünk, mint nemzeti parknak a fakitermelésre.

Ezt sajnos Danko és Fico ugyanúgy tudja.

Viszont Fico – a szerencsétlen kutatásfejlesztési pénzügyi pályázati felhívás leállítása és átértékelése ide vagy oda (de tudjuk, főleg oda…) – annak szintén tudatában van, hogy a nyomozás, amíg a koalíció tart, addig Kali irányítása alatt lesz, tehát kijelentéseivel összhangban, a miniszter úr abban a pillanatban repül, amelyikben közvetlen bizonyíték kerül elő ellene. Pontosítsunk:

a miniszter úr ellen akkor lesz közvetlen bizonyíték, amikor repülnie kell.

Addig a miniszter úr ártatlan.

Igen, büntetőjogilag az. Büntetőjogi felelőssége még nincs, tehát minden rágalom (és mi, újságírók vagyunk a mennyország tisztaságának összemocskolói – ez tette ki a sajtótájékoztató lényegi részét). Csakhogy egyes nyugati típusú demokráciákban (az a bizonyos, Fico által irányzékba vett európai „mag”) létezik a büntetőjogi felelősségen kívül ún. politikai felelősség is. Innen tudhatjuk, hogy mi még nem tartunk a magnál, de még a gyümölcs húsánál sem, hanem csak hámozgatjuk a héját.

Mindegy, a smer, akarom mondani az irány megvan, oda vezető erkettes lesz, a héja meg tele van vitaminval.