Rasszista üzenet miatt távozott a templom roma sekrestyése Vásárúton?

2019. január 4. - 19:40 | Régió

Az év végével befejezte munkáját a vásárúti templomnál az addigi sekrestyés és élettársa, akik tulajdonképpen együtt látták el a feladatot.

Rasszista üzenet miatt távozott a templom roma sekrestyése Vásárúton?
Illusztráció - trhovahradska.sk

Az azt megelőző hetekben, az ünnepek előtt már szó volt róla, hogy távoznak, és először pletyka szintjén kelt szárnyra, majd mára tulajdonképpen nyílt titokká vált a hívek körében, hogy mi is lehetett az indok.

„Egy cigány ne gyújtogassa a gyertyát a templomban” – szól a meglehetősen rasszista hangvételű üzenet, amit a szóbeszéd szerint az a levél tartalmazhatott, amelyet állítólag egy névtelen személy juttatott el a roma származású sekrestyéshez.

Erről portálunknak a helyi templomlátogató közösség egyik, a neve elhallgatását kérő tagja számolt be, aki felháborítónak tartja, hogy ilyesmi megtörténhet.

Érdeklődtünk a falu plébánosánál, Mede Károlynál, hogy mit tud a történtekről. „Ez nagyon kényes dolog, mivel amikor szilveszterkor elmentek, kérdeztem, mi volt a probléma, de nem mondtak semmi konkrétat. Az emberek ezt-azt mondanak, de bizonytalan, hogy mi történt valójában” – szögezte le, hozzátéve, hogy másoktól ő is hallott erről a bizonyos névtelen levélről.

Jelenleg ő maga látja el az összes feladatot a templomban, éppen ezért a polgármesterhez fordult segítségért, hogy a munkanélküliek nyilvántartásában keressenek új jelöltet a sekrestyés posztjára. „A hivatallal közösen megpróbáljuk megoldani, hogy náluk lenne valaki alkalmazva, aki ide járna takarítani, díszíteni” – húzta alá, hozzátéve, hogy a húsvéti ünnepekig ezt mindenképpen meg kell oldani.

Ezt megerősítette Török Gergely polgármester is, akit novemberben választottak meg a falu polgármesterévé. A rasszista hangvételű névtelen levélről ugyanakkor tőlünk hallott először, és mint mondta, nem ismertek számára a sekrestyés távozásának okai. „Annyit tudok, hogy sajnos befejezték a munkát, én kérdeztem, hogy mi volt a gond, de nem mondtak konkrétumokat.

Többszöri próbálkozás után sikerült elérnünk a sekrestyés élettársát is. Sms-ben is jeleztük számára, miről van szó, miután pedig visszahívott, a hölgy nem kívánt nyilatkozni arról, pontosan mi történt.

Mede Károly beszámolt arról, hogy amikor Vásárútra került plébánosként, nem volt a templomnak sekrestyése. Azután az egyik képviselő látta el ezt a feladatot, majd mintegy másfél évvel ezelőtt a most távozott páros vállalta a munkát.

„Akkor is hallottam olyan megjegyzéseket, hogy miért vagyunk rászorulva egy cigányra, azután viszont ezek a hangok elcsendesedtek” – figyelmeztetett Mede Károly.

Úgy véli, hogy ha valóban ilyen levelet, üzenetet kapott a sekrestyés, az abszolút elfogadhatatlan a 21. században. „Nagy az Isten állatkertje, és alacsony a kerítése, szoktuk mondani. Békességben élünk, az emberek zömében normálisak, a viszonyok problémamentesek...

A volt sekrestyésünk erkölcsi és más szempontból is jobb ember, mint sokan mások. Nagyon meg voltam elégedve a munkájukkal, nagyon sajnálom, hogy távoztak, de tiszteletben tartom mindenki szabad akaratát. Megköszöntem és a hívek is megköszönték munkájukat” – hangsúlyozta.

Nem derült ki teljesen egyértelműen, hogy pontosan mi állhat a távozás hátterében, a cikkünk a közhangulatot járja körül. A közösség nagy része azonban az általunk megkérdezettek szerint egyértelműen kiáll a volt sekrestyés és élettársa mellett, és elítéli, ha ilyen borzasztó és elítélendő okból kellett távozniuk.

(SzT)

Címkék: Vásárút, rasszizmus