A régió polgármesterei és a Szövetség is kéri az R7-es építésének mielőbbi folytatását – petíciót indítottak

2021. november 19. - 13:21 | Belföld

Csak a Csallóköz egy részében csökkentette a forgalmi nehézségeket az R7-es Egyházgelléig tartó szakasza, a gyorsforgalmi utat mielőbb folytatni kellene a kitűzött nyomvonalán. A leggyorsabban a magyar M1-esre lehetne csatlakoztatni a Monostori hídon át, Komárom mellett, de a cél, hogy Losoncnál elérje az R2-est. A régió polgármesterei, a Szövetség támogatásával petíciót indítottak, amellyel szeretnék elérni, hogy legalább az Érsekújvárig tartó szakaszt mielőbb elkezdjék építeni. A petíció indításához a szeptemberi, négy halálos áldozatot követelő baleset adta az impulzust, amelyben négy gútai fiatal vesztette életét. A közlekedési minisztérium szerint felesleges a petíció, a kormány úgyis a már jóváhagyott ütemterv szerint halad.

A régió polgármesterei és a Szövetség is kéri az R7-es építésének mielőbbi folytatását – petíciót indítottak
Az egyházgellei körforgalom, ahol az R7-es jelenleg véget ér (Fotó: Paraméter)

Egyre veszélyesebb a közlekedés a déli régióban a megnövekedett forgalom, elsősorban a teherforgalom miatt. A teherforgalmat ráadásul több olyan infrastrukturális beruházás is növelte, amelyek az utóbbi egy évben készültek el, mint például az R7-es Egyházgelléig tartó szakasza vagy a Komárom melletti új Duna-híd, a Monostori híd.

Az utóbbi hetekben a déli régió polgármesterei petíciót indítottak az R7-es építésének mielőbbi folytatása érdekében, a kezdeményezésüket a Szövetség is támogatja.

„Kérjük a kormányt, hogy mielőbb dolgozzon ki egy hosszú távú stratégiát az R7-es fejlesztésére” – jelentetet ki Forró Krisztián, a Szövetség elnöke.

Szerintük a leggyorsabban a magyarországi M1-esre lehetne rákötni az R7-est.

A teherforgalom a legnagyobb probléma

Hájos Zoltán szerint a legnagyobb problémát a Magyarországról érkező és az R1-es irányába tartó teherforgalom jelenti.

„A kamionforgalmat nem enyhítette az R7-es, sok kamion a vámosszabadi határátkelőtől Galánta irányába folytatja, és az R1-esig sok településen kell áthaladniuk” – magyarázta Hájos.

A petíciót eredetileg öt település, Dunaszerdahely, Komárom, Gúta, Naszvad és Érsekújvár polgármesterei kezdeményezték. Az impulzust a szeptemberi, négy gútai fiatal halálát követelő súlyos közlekedési baleset adta. „A teherforgalom intenzitása fokozódott, amióta átadták a Monostori hidat” – magyarázta a kezdeményezést Horváth Árpád, Gúta polgármestere.

A komáromi közlekedést is nehezítette a Monostori híd, mivel nincs elkerülő út, így a teljes forgalom a városon halad át. „Szövetségeseket kerestünk a petíció létrehozásakor, mert ezt nem lehet egyedül megvalósítani” – jelentette ki Keszegh Béla, Komárom polgármestere. Szerinte nem szabad megengedni az olyan megoldásokat, mint a jelenleg szlovákiai oldalon a „semmibe vezető” Monostori híd megépítését.

„Magyarországon már tervezik az észak-déli folyosót, készül Komárom és Székesfehérvár összekapcsolása, nem lenne jó, ha ez a szlovákiai oldalon a semmibe vezetne” – magyarázta Keszegh.

A petícióhoz legalább 50 ezer aláírást szeretnének összegyűjteni, mert ezzel elérhetnék, hogy a kormány is foglalkozzon a témával.

A közlekedési minisztérium: minek a petíció?

A közlekedési minisztérium szerint azonban felesleges a petíció, a közútfejlesztés a már elfogadott ütemterv szerint zajlik majd. „A közútfejlesztési projektek előkészítésének és építésének ütemterve világosan elmondja, hogy milyen ütemben épülnek majd a következő években az autópályák, a gyorsforgalmi utak és az első osztályú utak, beleértve az R7-es folytatását is” – válaszolta a Paraméter kérdéseire a közlekedési minisztérium.

Ez alapján viszont a következő szakasz – Egyházgelle-Ollétejed – csak a 76. a fontossági sorrendben, 2022-ben azonban 24,8 millió eurót akarnak rá elkölteni – feltehetően a tervezésre. Az Érsekújvárig tartó szakasz azonban 4 részre van osztva, így még évekig tarthat, míg odaér.

A közlekedési minisztérium szerint a projekteket a finanszírozási lehetőségek és az egyéb feltételek biztosításának megfelelően valósítják meg.

„Az ütemtervet évente aktualizáljuk az egyes projektek előkészítettsége, aforgalom alakulása és a költségvetési lehetőségek fényében – tájékoztatott Ivan Rudolf szóvivő. – Ebből kifolyólag a petíció által keltett nyomást feleslegesnek tartjuk.”

A petíciós bizottság kéri a támogatókat, hogy minél több emberrel írassák alá a petíciós íveket, és juttassák el azok a petíciót kezdeményező polgármesterek hivatalába. A cím megtalálható a petíciós íven.

- lpj -


Letölthető dokumentumok:
r7-peticios_iv.pdf