Ön RegioJet-es? Úszortól egyszerűbb és olcsóbb lesz az utazás

2018. március 27. - 18:59 | Régió

Pozsony megye területén az utazás rövidesen valamivel egyszerűbb, gyorsabb és olcsóbb lesz azáltal, hogy a RegioJet, a.s. magán közlekedési társaság beszáll a Pozsony Megyei Integrált Közlekedési Rendszerbe (IDS BK).

Ön RegioJet-es? Úszortól egyszerűbb és olcsóbb lesz az utazás
Illusztráció

A több éve húzódó előkészületek és tárgyalások után erre hivatalosan vasárnap kerül sor, amikor is a RegioJet a pozsonyi városi tömegközlekedés részévé válik. A gyakorlatban ez azt fogja jelenteni, hogy ugyanazzal a menetjeggyel vagy bérlettel lehet majd utazni a város területén a városi tömegközlekedés járataival, valamint a RegioJet járataival egészen Úszorig.

Az újítást kedden üdvözölte Marian Rovenský, a Pozsonyi Integrált Közlekedés (BID) igazgatótanácsának elnöke és Ožvald Erzsébet, a megye alelnöke is, aki szerint a vonattal való beutazás Vereknye (Vrakuňa), illetve Pozsonypüspöki (Podunajské Biskupice) városrészekből egy kényelmes alternatívája lesz a reggeli és a délutáni közlekedési dugóknak. Hangsúlyozta: a vonatokon és a városi buszokon vasárnaptól egy jeggyel lehet majd utazni.

Ivo Nesrovnal, Pozsony főpolgármestere a vonatközlekedés bevonását a városi tömegközlekedésbe kulcsfontosságúnak nevezte, és további hasonló megoldásokat helyezett kilátásba.
Radim Jančura, a RegioJet tulajdonosa szerint az utasok szívesen változtatnak az utazási szokásaikon, ha az új megoldás „szexi és egyszerű”. „Az integrált rendszerrel az utazás egyszerűbb lesz, és szexi, mert minőségi és gyors”- tette hozzá Jančura, aki szerint a Dunaszerdahelyre (Dunajská Streda) és Komáromba (Komárno) irányuló vonatközlekedés fontosabb, mint a tervezett R7-es és D4-es autópálya. „Mert mit érünk az autópályával, ha valahol a Kikötői hídon majd bedugul” – magyarázta Jančura, aki sürgette a városszéli parkolók létesítését, illetve a pályabővítést és a villamosítást is a Pozsony-Komárom vonalon. Jančura szavaival egyetértett Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési miniszter is. Hozzátette: az újabb vágány kiépítésének előkészítése folyamatban van, konkrét dátumot azonban nem árult el.

A RegioJet megállói a Pozsony Megyei Integrált Közlekedési Rendszeren belül a következők lesznek: Pozsony-Főállomás, Pozsony-Újváros, Pozsony-Vereknye (Vrakuňa), Pozsonypüspöki, Csölle (Rovinka), Misérd (Nové Košariská), Annamajor (Miloslavov), Úszor-megálló (Kvetoslavov-zastávka) és Úszor (Kvetoslavov). A jövőben két új megállóval bővítenék a vonalat: Martinský cintorín és Főrév (Ružinov). Az S70-es vonatjárat csúcsidőben óránként háromszor, egyébként óránként egyszer fog közlekedni. A RegioJet új menetrendeket és tájékoztató füzeteket is készített, melyek tartalmazzák, hol lehet átszállni a városi tömegközlekedés járataira, illetve a regionális autóbuszokra és vonatokra.

tasr