Rendőrök állíthatnak meg a 63-ason, hogy megkérdezzék, hova mész

Folytatódik a közlekedésügyi minisztérium és a Szlovák Vasutak (ŽSR) közös projektje, amely a fővárosi vasúti közlekedési csomópont modernizálását célozza.

Ez ügyben a ŽSR közbeszerzés útján dolgoztat ki egy megvalósíthatósági tanulmányt. Az adó nélkül 1,3 millió eurós projekt kivitelezője a pozsonyi Reming Consult társaság által vezetett cégszövetség, melynek tagja továbbá a Sudop Praha, valamint az ugyancsak pozsonyi Prodex és Dopravoprojekt cégek. Az állami vasúttársaság EU-s forrásból, illetve kisebb részben az állami költségvetésből finanszírozza a projektet.

Mint arról korábban írtunk, a napokban a Pozsony környéki tömegközlekedési eszközökön, többek között a RegioJeten is felmérést készítenek az utazók körében, hogy megismerkedjenek utazási szokásaikkal. A Dopravoprojekt társaság képviselőjétől megtudtuk, hogy a RegioJet vonatain kedden már kérdőíves megkérdezést tartottak, mely során arra voltak kíváncsiak, honnan hova és milyen gyakran utaznak.

Gabriela Marczelová a társaságtól elárulta, hogy a megkérdezés a jövő héten is folytatódik, mégpedig a Pozsonyba bevezető és onnan kivezető első osztályú utakon, sztrádákon. „A megkérdezés a reggeli és délutáni csúcsidőben történik majd, elsősorban az I/63-as úton Pozsony és Csölle (Rovink) között, a II/572-es úton Dunahidasnál (Most pri Bratislave), illetve az I/2-es úton Dunacsún és Oroszvár (Rusovce) között” – szögezte le.

A közutakon történő megkérdezés a rendőri szervekkel együttműködve történik majd október 18. és 20. között. „Véletlenszerűen kiválasztott gépkocsikat állítunk majd meg reggel 6.30 és 10.30 között, továbbá délután 14.00 és 18.00 között. A felmérés lesz a közlekedési csomópont megvalósíthatósági tanulmánya megalapozásául szolgáló egyik legfontosabb eszköz.

(para)