Rendszámcserével próbált túljárni a rendőrök eszén a menekülő autós, csak a lövések állították meg

Használniuk kellett szolgálati fegyverüket a rendőröknek, miután üldözőbe vettek egy osztrák jelzésű Seat Leont.

Rendszámcserével próbált túljárni a rendőrök eszén a menekülő autós, csak a lövések állították meg
Fotók: Rendőrség (Facebook) - további képekért kattints!

A járőrök hétfőről keddre virradó éjszaka akarták megállítani a kocsit Nyitrán. A sofőr viszont figyelmen kívül hagyta a felszólítást, és az R1-es gyorsforgalmi út felé kezdett menekülni.

Hosťová községnél lehajtott róla, a rendőrök pedig szem elől tévesztették. Čeľadicében egy másik járőrcsapat felfigyelt a kocsira, amin ekkor már nyitrai jelzésű rendszám volt. Az idő alatt, amíg a rendőrök nem találták az autóst, a sofőr fogta és kicserélte a rendszámokat.

Megpróbálták megállítani az autóst, ő viszont az egyik rendőrre irányította a kocsit, aki így kénytelen volt elugorni. A figyelmeztető lövésekre végül megadta magát, a jármű a kukoricaföldön végezte.

A 48 éves férfi egyedül tartózkodott az autóban, az eset során senki sem sérült meg. Hogy miért kezdett a rendőrök elől menekülni, azt nem tudni. A rendőrség hivatalos személy ellen elkövetett támadással gyanúsította meg.


-para-