Rengeteg akadályba ütköznek a vakok és gyengénlátók a közlekedés során

Ilyen akadálynak számítanak például a járdákon parkoló autók.

Rengeteg akadályba ütköznek a vakok és gyengénlátók a közlekedés során
Fotó: TASR

A Vakok és Gyengénlátók Szlovákiai Szövetsége (ÚNSS) az Országos Rendőr-főkapitánysággal együttműködve közlekedési-nevelési akcióval készül, amelynek részleteit a csütörtöki sajtótájékoztatón ismertették.

A fehér bot napja elnevezésű akció –  amely idén október 15-én lesz országszerte – lényege, hogy tájékoztassa a sofőröket az akadálymentesség biztosításának fontosságáról, ezáltal pedig hozzájáruljon ahhoz, hogy a vakok és gyengénlátók minél biztonságosabb körülmények közt közlekedhessenek.

„Az akció szervezőinek célja rámutatni azokra az akadályokra, amelyek a legnagyobb veszélyt jelentik a gyengénlátó közlekedőknek, és akár balesetekhez is vezethetnek” –

mondta a sajtótájékoztatón Dušana Blašková, a megmozdulás koordinátora.

 A közúti közlekedésen kívül odafigyelnek továbbá az újépítésű objektumokra és a felújított épületekre, céljuk ugyanis, hogy ezek minél inkább akadálymentesek legyenek.

Az ÚNSS építészeti szakértője, Igor Harušťák elmondta, a látássérülteknek akadályt képez a járdaszegély szélességének csökkentése. Harušťák szerint a járdaszegélyt figyelmeztető domborzati sávval kellene jelezni, hogy a látássérültek akaratuk ellenére ne lépjenek ki az úttestre. Ugyanígy kellene jelezni a gödröket és az egyéb akadályokat is a járdákon.

„Nem elég kifeszíteni egy figyelmeztető szalagot, hiszen azt a bottal nem veszem észre, és nagy a veszélye annak, hogy elesem” – mondta Harušťák, aki maga is látássérült.

Hasonló akadályt képeznek a vakoknak és a gyengénlátóknak a járdákon elhelyezett reklámtáblák, a nyári teraszok, valamint a járdákon parkoló gépjárművek.

A pozsonyi városi rendőrség parancsnoka, Ivan Lechner megerősítette, hogy számos sofőr durván megszegi azt a szabályt, amely megtiltja a járdákon történő parkolást, éppen ezért a jövőben intenzívebben foglalkoznak majd ezzel a problémával.


(fl)