Részeg sofőr rongyolt bele a parkoló kocsikba Komáromban

Szombaton reggel kilenc előtt egy részeg férfi több parkoló autóban is kárt tett a sajátjával.

A Duna-rakparton hajtott a Škoda Feliciájával, amikor nekihajtott az út melletti parkolóban álló Suzukinak, de olyan erővel, hogy az nekirepült egy mellette álló Fiat Puntónak, az meg tovább egy Mazdának.

Miután végzett, a Feliciát vezető fickó, mint aki jól végezte dolgát, továbbment, majd leparkolta kocsiját az Eötvös utcában, és megpróbált lelécelni. A rendőrök itt találták meg, majd rögtön alkoholteszt alá vetették, és be is igazolódott a gyanú, a tag súlyosan ittas állapotban vezetett. 1,96 ezrelék volt az alkoholszintje.

A kárbecslő szerint 2 ezer eurós kárt okozott a leparkolt kocsikban, míg saját kocsijának összetörésével további 200 eurósat magának - tudtuk meg Božena Bruchterová rendőrségi szóvivőtől.

(parameter)