Részegen okozott balesetet az édesanya, hároméves gyereke az autóban ült

A fiatal nő szervezetében több mint két ezrelék alkohol volt.

Részegen okozott balesetet az édesanya, hároméves gyereke az autóban ült
Fotó: Rendőrség (Facebook)

Közúti baleset történt kedden délután a D2-es autópályán Pozsony mellett. A személyautót vezető 30 éves nő nem figyelt oda kellőképp, és nem vette észre az előtte fékező kocsisort – közölte a rendőrség hivatalos Facebook-oldalán.

A fiatal nő elrántotta a kormányt, majd szalagkorlátnak csapódott. Mint kiderült, a sofőr a balesetet követően 2,13 ezreléket fújt (1,02 mg/l), a kocsi hátsó ülésén pedig hároméves gyereke utazott. Az édesanya könnyebben sérült, a gyereknek szerencsére nem esett baja.

A rendőrök a helyszínen bevonták a nő jogosítványát, majd őrizetbe vették. Akár két évre is rács mögé kerülhet – sorsáról úgynevezett szupergyors eljárás során döntenek.


(para)