Részegen okozott súlyos balesetet egy lelkész – nem először vezetett ittasan

Közúti baleset történt szerdán az esti órákban, amelyet követően egy személyt súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani.

Részegen okozott súlyos balesetet egy lelkész – nem először vezetett ittasan
Rendőrségi felvétel

Az eset Dolné Orešany és Doľany (Nagyszombati járás) között történt. A balesetet egy 39 éves lelkész okozta, aki járművével eddig ismeretlen okból áttért a szemközti sávba. Ott frontálisan ütközött egy másik autóval.

A balesetet követően a papot súlyos sérülésekkel kellett kórházba szállítani, a másik autó sofőrje könnyebb sérüléseket szenvedett. A TV Markíza információi szerint 1,58 ezrelék alkoholt állapítottak meg a lelkész szervezetében.

A baleset során keletkezett kárt 21 ezer euróban határozták meg, a papot akár kétéves szabadságvesztésre is ítélhetik.

Nem ez volt az első eset, hogy a férfi alkohol miatt került bajba, a TV Markíza úgy tudja, hogy éppen ezért helyezték őt át Smolenicéből Cíferbe. Három évvel ezelőtt kevesebb mint 1 ezreléket állapítottak meg a szervezetében, akkor szintén autóbalesetet szenvedett, de nem ő volt az okozója.


tvnoviny.sk/para