Részegen ütközött az autósiskola oktatója, majd elhajtott a helyszínről

A kezdő sofőröknek kellett volna példát mutatnia, helyette pont az ellenkezőjét tette. Autósiskola részeg sofőrjét csípték el a rendőrök.

A trencséni járásbeli Trenčianske Stankovce községben részeg sofőrt csíptek el a rendőrök - az ügy pikantériája azonban az, hogy a 42 éves illető egy autósiskola oktatója.

A férfi nem volt szolgálatban, éppen szabadságát töltötte, mikor járművével egy oszlopnak ütközött. A rendőrséget a szemtanúk értesítették.

A balesetet szenvedett autós azonban fogta magát és elhajtott a helyszínről - menekülése közben viszont elkövetet egy hibát. "A sofőr nem vette észre, hogy ütközéskor leesett az autó rendszámtáblája, és nélküle továbbhajtott" - tájékoztatott Elena Antalová rendőrségi szóvivő.

A rendőröknek így nem okozott problémát felkutatni a sofőrt, akinek egy órával az esetet követően 2,69 ezrelék alkoholt állapítottak meg a szervezetében. A vétkes sofőr a rendőrségi cellában józanodott ki.

A sofőrt gyorsított eljárásban egy évre felfüggesztett négy hónapos szabadságvesztésre ítélték, emellett két évig nem ülhet volán mögé. Az autósiskola tulajdonosának elmondása szerint az oktató mindig megbízható munkát végzett, ám most kénytelenek lesznek elbúcsúzni tőle. 

noviny.sk/para