Dübörög a szlovák autóipar - Két gyár is rekorddal zárt

Rekordévet zárt 2013-ban a PSA Peugeot Citroën szlovákiai üzeme, a nagyszombati gyárban közel negyedmillió gépkocsi készült tavaly.

A PSA nagyszombati üzemének gyártósorairól tavaly több mint 248 ezer személygépkocsi gördült le, ez 15 és fél százalékkal volt több, mint egy évvel korábban és egyidejűleg a legmagasabb számot jelentette a gyár 8 éves történetében.

A szlovák PSA által a 2013-as évben gyártott két gépkocsi típusból, tavaly Nagyszombatban a Peugeot 208-as modelljéből készült több, összesen csaknem 185 ezer darab. A gyártás kisebb hányadát kitevő, és kizárólag ebben az üzemben készülő, Citroën C3 Picassóból ugyanebben az időszakban több, mint 63 ezer darabot gyártottak ugyanott. A Citroën C3 Picassót 2009 első negyedéve, a Peugeot 208-as modelljét pedig 2011 novembere óta gyártják Nagyszombatban.

A cég közlése szerint a szlovákiai üzem 2013-ban elsősorban a nyugat-európai piacon, azon belül Olaszországban, Nagy Britanniában és Franciaországban értékesítette az általuk gyártott gépkocsikat.

A PSA Peugeot Citroën nagyszombati üzemében, amely 700 millió eurós beruházással készült el, 2006-ban indult meg a gyártás. A több mint háromezer embert foglalkoztató üzem gyártókapacitása évi 300 ezer gépkocsi. 2011-ben közel 180 ezer gépkocsi készült itt,  és akkor gyártották az egymilliomodik autót.  Azóta az előállított gépkocsik száma évente emelkedett.

Rekord a Kiánál is

Újabb rekordévet zárt 2013-ban a Kia Motors Slovakia, a dél koreai autógyár szlovákiai leányvállalata 313 ezer gépkocsit gyártott - közölte a vállalat sajtóosztálya az MTI-vel kedden.

A vállalat egy évvel korábban is rekordévet zárt, 2012-ben 292 ezer gépkocsi gördült le az üzem gyártósorairól, ami 15 százalékos növekedés az előző évihez képest. A tavalyi évben a Kia vágtapolcai (Teplička nad Váhom) üzemének termelése mintegy 7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi eredményt és egyidejűleg a cég tervezett eredményét is. A cég korábbi közlése szerint a gyár, annak 7 éves történetében tavaly működött először teljes kapacitással.

A szlovák Kia által gyártott modellek közül tavaly is a márka városi terepjáróiból (SUV) a Kia Sportage-ból készült a legtöbb, több mint 160 ezer darab, ez az összes itt gyártott gépkocsi mintegy felét tette ki. A vágtapolcai üzemben készülő gépkocsik közül a második generációs Kia cee'd adta a gyártás második legnagyobb, közel 40 százalékot kitevő hányadát, több mint 123 ezer ilyen típusú gépkocsival. A családi Kia Vengából csaknem 30 ezer készült itt, ez a gyártás 9 százalékát tette ki. A szlovák Kia ugyanebben az időszakban csaknem fél millió gépkocsi motort is gyártott. Ezekből 235 ezer (az összes itt gyártott gépkocsimotor 48 százaléka) volt benzines, több mint 255 ezer darab (az összes itt gyártott gépkocsimotor 44 százaléka) pedig dízel üzemű.

A vállalat legnagyobb felvevő piaca 2013-ban is Oroszország maradt, a tavaly legyártott gépkocsik 22 százalékát itt értékesítették. A Szlovákiában készült Kia gépkocsik második legjelentősebb piaca ismét Nagy Britannia volt, a gyártás 13 százaléka került eladásra a szigetországban, a harmadik helyet pedig Németország (az értékesítés 9 százaléka) foglalta el.

A KIA Motors Slovakia, a Kia Motors Corporation első európai üzeme és Szlovákia második legnagyobb gyártókapacitással rendelkező autógyára. A vállalat jelenleg 3800 alkalmazottat foglalkoztat, amivel az egyik legnagyobb munkáltatónak számít Szlovákiában.

(MTI)