Sárosfán többször próbálkozott az MKP, eddig sikertelenül

2018. október 17. - 07:54 | Régió

Földváry Teréziának egy ellenféllel kell szembenéznie novemberben. A Magyar Közösség Pártja indított pályázót a független faluvezetővel szemben. Néhány hét múlva kiderül, milyen sikerrel.

Sárosfán többször próbálkozott az MKP, eddig sikertelenül
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Földváry Terézia (független) 2006-ban Nagy Brigittától (MKP) vette át a polgármesteri posztot. A választásokon ugyan nem volt nagy különbség a kettejükre leadott szavazatok számában, ám Nagy 238 voksa így is kevés volt Földváry 259 szavazata ellenében.

A következő helyhatósági választások alkalmával már többen szerettek volna polgármesterek lenni, összesen öten pályáztak a posztra, köztük a négy évvel ezelőtti ellenfél is. Ekkor a még mindig függetlenként induló Földváry Terézia ismét bizalmat kapott a sárosfaiaktól, hiszen 250-en karikázták a nevét. Ellenfelei közül a legtöbben Szalay Andrást (Híd) tartották alkalmasnak a posztra, ő 103 voksot gyűjtött. A másik három jelölt, Csibová Soňa (független) 98, Nagy Brigitta (MKP) 63 és Albert Ľudovít (független) 12 szavazatot kapott.

A legutóbb, 2014-ben ismét az MKP jelöltje szerette volna megkaparintani a posztot, ám már nem Nagy Brigitta, de Janík Pál személyében. Földváry Terézia ekkor 243 voksot gyűjtött, míg ellenfelére 171 lakos szavazott.

Idén ősszel újabb jelöltet állított a Magyar Közösség Pártja a független polgármester asszony ellen. November 10-én kiderül, hogyan alakul a párharc.

A polgármesterjelöltek:

Földváry Terézia, Mgr. (polgármester, független)

Szalay Erika (28, vállalkozó, MKP)

A héttagú sárosfai képviselő-testületbe 17-en szeretnének bejutni, a legtöbben, szám szerint hatan függetlenként, öten az MKP támogatásával, illetve két jelöltet állított a Spolu — občianska demokracia, egyet a Híd, egyet a KDH, egyet a Progresívne Slovensko és egyet a Smer-SD.

A jelöltek:

Csibová Soňa (50, hivatalnok, Híd)

Érsek Ladislav, Ing. (30, minőségellenőr, KDH)

Gajdács František (48, vállalkozó, MKP)

Hlivák Dalibor, Ing. (48, társaság ügyvezetője, Smer-SD)

Kalina Robert (43, elektromos berendezések szakértője, független)

Leško Pavol, Mgr. (46, állami alkalmazott, független)

Mayer Csaba (45, menedzser, független)

Mayer Gejza (49, társaság ügyvezetője, független)

Mériová Eva (26, üzletvezető, MKP)

Nagyová Alžbeta (63, nyugdíjas, MKP)

Nagyová Mária, Ing. (55, pénzügyi és biztosítási elemző, Spolu — občianska demokracia)

Sallay Mátyás, Ing. (35, IT tanácsadó, független)

Sárosfai Štefan (45, vállalkozó, MKP)

Süli Ján (63, nyugdíjas, Spolu — občianska demokracia)

Szalayová Erika (28, vállalkozó, MKP)

Trúsik Milan (38, jogász, független)

Tuba Adam (31, IT szakember, Progresívne Slovensko)

(alsa)