Savazással tarkított szavazások – Józan ésszel már nehéz felfogni, ami Nagymegyeren zajlik!

2019. április 3. - 12:26 | Régió

Kilenc  nap alatt már a harmadik képviselő-testületi ülésre kerül majd sor e hét csütörtökön, egyre nagyobb a szakadék a polgármester és a képviselő-testület között.

Savazással tarkított szavazások – Józan ésszel már nehéz felfogni, ami Nagymegyeren zajlik!
Archív felvételek egy korábbi plénumról - Cséfalvay Á. András

„Itt annyi negatív energiát érez az ember, hogy egyszerűen nem tudtam, végigüljem-e az egész ülést, mert nem a közügyek összefogásáról van szó, hanem a széthúzásról, hogy mindig valakit megalázzunk, tönkretegyünk. Ez nem munka, így nem lehet dolgozni”

– hangzott az egyik legerősebb gondolat még a március 27-én, múlt szerdán megtartott testületi ülés végén, a felszólaló pedig tulajdonképpen „csak” egy polgár, a Bartók Béla Alapiskola volt hitoktató tanítónője volt, aki a tiszteletet és a jóindulatot hiányolta a testületi ülésről.

Sokan támadják a polgármestert, Holényi Gergőt is amiatt, hogy a beiktatása óta eltelt száz nap, és nem történt semmilyen érezhető változás, vagy ebbe az irányba történő elmozdulás Nagymegyeren, a képviselők pedig leginkább a rossz kommunikációt róják fel neki, ám a hölgy a félreértések elkerülése végett a lakossági felszólalások egy későbbi pontján megjegyezte, ő itt épp Holényi védelmében szólalt fel.

Volt azonban ellenvélemény is egy másik lakostól.

„Elhiszi ezt a sok sületlenséget, amit itt előadott, vagy bennünket néz hülyének? ...Szerintem a következő üléseken körmösöket fog osztani a képviselőknek, akik sandán néznek egy felvetésre...”

A múlt szerdai testületi ülés az eddigi leghosszabb volt, mióta Holényi Gergő a polgármester, az öt és fél órás plénum programpontjai kerültek napirendre kedden, majd ugyanezeket a programpontokat fogják tárgyalni csütörtökön kora este is.

Hogy miért? Holényi szerint törvénytelenséget eredményezett, hogy a múlt szerdai plénum elején először a napirend változtatásairól szavaztak, az eredetileg közzétett programról pedig egyáltalán nem. Emiatt szavai szerint megvétózta az összes akkori határozatot, négy munkanappal későbbre pedig összehívta az újabb ülést, hogy a törvénytelenséget kiküszöböljék.

Kedden a plénum már az eredeti, tulajdonképpen a múlt heti program jóváhagyásával indult, Pongrácz Kálmán (MKP) javaslatára azonban levették azokat a pontokat, amelyekről a múlt héten az ő értelmezésében már döntöttek. „Kaptunk egy levelet arról, hogy a polgármester megvétózza a határozatokat, de nem láttam a jegyzőkönyvet erről, sem az indoklását” – jegyezte meg.

Holényi erre reagálva elismerte, hogy ő is követett el hibát a múlt héten, mivel meg kellett volna szakítania az ülést, de épp Pongrácz erőltette, hogy aznap először a napirend változtatásairól szavazzanak, aminek az eredménye az lett, hogy nem a törvénnyel összhangban zajlott a plénum.

Pongrácz Kálmán (jobbról)

Pongrácz erre azt válaszolta, hogy az ülést nem vétózhatja meg a polgármester, csak a határozatokat, arról viszont jegyzőkönyvre van szükség, és amíg ez nincs, addig azok érvényesek. Ez ügyben még eltartott a pofozkodás egy darabig, mire kikérték a főellenőr véleményét, ő pedig szintén megerősítette, hogy a határozatok hivatalos megvétózásához valóban jegyzőkönyvre van szükség. A polgármesternek tíz napja van a vétóra, amit követően a testületnek a megvétózott határozatokat háromötödös többséggel kell újra elfogadnia. Bő félóra elteltével végül arra jutottak, hogy ezt az ülést berekesztik, Holényi pedig csütörtökre javasolta elnapolni, amit megszavaztak, ám még erről sem voltak egységesek a nézetek. Barczi Dániel (MKP) szerint ugyanis csak az ülés berekesztéséről szavaztak, nem az újabb dátumáról. Végül maradt a csütörtöki dátum, már nem szavaztak erről újra.

Ilyen és ehhez hasonló piszkálódás, adok-kapok zajlik a városi önkormányzatban Nagymegyeren, és ehhez hozzájárult az is, hogy Holényi egy hete a polgármesteri beszámolójában (ennek részleteiről külön írunk később) javaslatot tett arra, hogy a képviselők részt vehetnének egy hamarosan megszervezendő képzésen, melyen megismerkedhetnek "a lehetőségeikkel és a kötelességeikkel".

Ezt megelőzte, hogy ő maga beismerte, szüksége volt rá, hogy megismerkedjen a közigazgatás, városvezetés törvényi hátterével, hatásköreivel, ezért részt vett egy ehhez hasonló képzésen a Tátrában.

„Visszautasítanám ezt a hangnemet. Vannak itt páran, akik már több mint tíz vagy még hosszabb ideje részt vesznek az önkormányzati munkában és inkább javaslom a polgármesternek, hogy foglalkozzon azzal, hogy a polgármesternek milyen kötelességei és jogkörei vannak” – reagált Holényi szavaira egy korábbi polgármester és képviselő, Néveri Sándor (MKP).

Holényi a tűzre olajat öntve megjegyezte, hogy jó szándékkal javasolta ezt, többek között a 8 új képviselőnek, „de talán a régieknek is jót tenne egy kis információfrissítés”.

Néveri Sándor

Az idei év tulajdonképpen már ebben a piszkálódó hangulatban indult a nagymegyeri önkormányzatban, hiába tűnt a decemberi alakuló ülésen még egységesnek a testület, pláne miután Holényi a választásokon vele szemben néhány tucatnyi szavazattal alulmaradt jelöltet, Pongrácz Kálmánt kérte fel alpolgármesterének. Éppen a felkérés hivatalossá tétele, illetve annak hiánya eredményezte az első feszültségeket januártól. Pongrácz emiatt már nem vállalta az alpolgármesteri posztot, amely kapcsán februárban végül Lapos Ildikó neve merült fel. Konkrétan róla is szavaztak március 27-én, éppen Pongrácz javaslatára, aki szerint 60 nap elteltével a testület már jogot formálhat arra, hogy alpolgármestert javasoljon. Lapos Ildikó kinevezését tehát megszavazták múlt szerdán, ha viszont Holényi az összes akkori határozatot megvétózza, akkor elmondható, hogy még mindig, immár négy hónapja nincs alpolgármestere a városnak.

A Pongrácz és Holényi közt kirajzolódó frontvonal azonban csak az egyik. Ők azok, akik a legtöbbet piszkálják egymást, ám az nem állítható, hogy Pongráczcal az élen valamiféle MKP-s felkelés zajlana a testületben Holényi ellen, ugyanis az már március 27-én beigazolódott, hogy a polgármester bizonyos intézkedéseit, költségvetés-módosítási javaslatait a testület a függetlenekkel együtt egy az egyben leszavazza.

Ezek között szerepelt, hogy egy 61 ezer eurós tételt szeretett volna elfogadtatni a városháza bérköltségemelésként, amiből viszont már januárban és februárban is volt kifizetés. Holényi ennél azzal érvelt, hogy egy szakembert, energetikust alkalmaz a város. „Szükségesnek tartottam a város vagyonának védelme érdekében, a Termál és az MPBH vagyonának vizsgálatához. Felügyeli a cégek működését és a műszaki megoldásokat” – szögezte le, Kórósi Géza (MKP) viszont megjegyezte, hogy a vagyonjogi bizottság ülésén a képviselők tartózkodtak ez ügyben, tehát nem támogatták, és így tett végül a teljes képviselő-testület is.

Lenče Róbert

Hasonló sorsra jutott az a 10 ezer eurós módosítási javaslat, amit a közbeszerzésekhez, illetve az azokhoz szükséges szakvélemények és tanulmányok kiállítására kért a polgármester. A képviselők közül többen, Pongrácz Kálmán, Lenče Róbert és Barczi Dániel is azt kifogásolták, hogy nem világos, mire menne pontosan ez a pénz, ráadásul az erre a célra létrehozott 20 ezer eurós keretösszegből a városháza alkalmazottjának tájékoztatása szerint még rendelkezésre áll 13 ezer, és elég lenne a tételt akkor további összeggel feltölteni, amikor ez már kimerül. „Ha tudnánk, mi van betervezve, tudnánk dönteni, de így nem” – jegyezte meg Pongrácz Kálmán.

Ugyancsak tartózkodtak a képzésekre fordítandó 3 ezer eurónál, megszavazták viszont az illegális lerakatok felszámolására szánt 30 ezret, miután Pongrácz kérésére Holényi felvilágosítást adott arról, milyen lerakatokról van szó. Ezek egyike a Vasút utcai, mely egy óvoda 100 méteres körzetében található, a másik pedig tulajdonképpen a csicsói úti lerakat környékének kitisztítása annak érdekében, hogy az illetékesek próbakutat fúrhassanak bizonyos vizsgálatok elvégzéséhez, ami a későbbi rekultiválás egyik feltétele.

Jóváhagyták ugyanakkor az Ister épületének felújítására vonatkozó pályázat benyújtását is. Ehhez maximálisan 200 ezer euróra pályázhat a város, 5%-os önrésszel a környezetvédelmi alapnál.

Lapos Ildikó

A szabad javaslatok között érkeztek képviselői indítványok, melyek között szerepelt a polgármester, az alpolgármester és a képviselők javadalmazásáról szóló rendelet aktuális törvényhez való igazítása, illetve hogy a polgármester fizetéséről minden év májusában szavaznának. Ugyancsak elfogadták a városi cégek ügyvezetőit érintő kiigazító javaslatot, továbbá azt, hogy április 17-én egy külön plénumon foglalkozzanak a városi cégek helyzetével.

Szóba került a Nagymegyeri Hírmondó c. városi lap helyzete is, amelynek első új száma a közelmúltban jelent meg, ami viszont meglepte a szerkesztőbizottságot, a korábbi főszerkesztőt és a képviselőket is. Pongrácz szerint az eddigi főszerkesztő, Kmeť Vladislav megérdemelte volna a tájékoztatást, ugyanakkor véleménye szerint a polgármesternek a szerkesztőségi bizottság véleményét is ki kellene kérnie a lapot érintő ügyekben.

„Ilyen ignorálás mellett a testületnek el kellene döntenie, hogy mit kezd az újsággal, én viszont ehhez nem tudom adni a nevemet, a szerkesztőbizottsági tagságról szeretnék lemondani” – jegyezte meg Pongrácz.

A plénum végén felszólalt az ügyben Kmeť Vladislav korábbi főszerkesztő is, aki megjegyezte, hogy 12 évig dolgozott a lapnál ebben a minőségében, ám még egyetlen polgármesterrel sem volt olyan tapasztalata, mint Holényivel.

A második frontvonal tehát Holényi és a képviselő-testület között húzódik, a harmadik pedig Holényi és Lojkovič Sámuel, a korábbi polgármester között, aki rendre részt vesz és fel is szólal a plénumokon, azok végén, nem is akárhogy.

Lojkovič Sámuel

„Iskolázás nem a képviselőknek kell, hanem neked, polgármester úr”

– jegyezte meg Lojkovič múlt szerdán, aki nagyrészt azt kifogásolta, hogy Holényi a múltban keresi a hibákat már négy hónapja, ahelyett, hogy előre tekintene.

Holényi Gergő ugyanis már többször jelezte, hogy folyamatban van, illetve mostanra lezajlott a városi hivatal és cégek vezetésének szerkezeti átalakítása, a hatáskörök hatályos törvényekhez való igazítása, illetve a hivatal, illetve cégek szerződéseinek, döntéseinek átvilágítása. „Mit tett azért a polgármester úr az elmúlt négy évben, hogy megvédje a városi vagyont, lakásokat, ingatlanokat, épületeket?” – kontrázott Lojkovič szavaira, majd előnytelen szerződéseket, törvénytelenül kiadott használatbavételi engedélyeket említett, néhány konkrétummal: például a csicsói úti szemétlerakat alatti terület előnytelen éves bérleti díját, vagy olyan végzéseket, melyeket a polgármester olyan ingatlanoknál is aláírt, ahol nem volt kolaudált járda vagy úttest.

„Te mindig turkálsz, embereket fizetsz azért, hogy keressenek valamit a fürdőben vagy a TSM-nél. Előre menjél, hogy mi legyen a várossal!” – válaszolt Lojkovics, erre Holényi: „Sajnos ezekkel is kell foglalkoznom, mert ezt örököltem.”

(SzT)