Segítséget nem nyújtott, a zsaruk elkapták a Győrnél balesetet okozó sofőrt

A győri rendőrök vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást egy 45 éves tatabányai férfival szemben, aki közlekedési balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.

Segítséget nem nyújtott, a zsaruk elkapták a Győrnél balesetet okozó sofőrt
police.hu

A nyomozás adatai szerint 2018. január 14-én a 83-as számú főúton közlekedett Győr felől Győrszemere irányába egy gépkocsi sofőrje. Haladása során egy balra ívelő kanyar előtt, az előzést tiltó tábla, valamint a felfestett záróvonal ellenére megelőzött egy autót. Az előzés pillanatában a szemközti sávban haladó autó vezetője azért, hogy az ütközést elkerülje, jobbra lehúzódott, majd letért az úttestről és járművével balra sodródva, a menetiránya szerinti bal oldali árok falának ütközött.

A baleset helyszínéről a vétes gépkocsi vezetője megállás és segítségnyújtás nélkül Győrszemere irányába elhajtott. A baleset következtében a vétlen autó sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba vitték. A győri rendőrök rövid idő múlva beazonosítottak és segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként kihallgattak egy 45 éves férfit.

A Győri Rendőrkapitányság a nyomozást befejezte és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal a járási ügyészségnek megküldte.

Hvg.hu