Sok sofőr már megkapta az új rendszámot, elektronikusan is lehet kérvényezni
Számos sofőr már új forgalmi rendszámmal közlekedik, de amíg a készlet tart, régi rendszámokat is kiadnak, a becslések szerint nagyjából március végéig - tájékoztatta a TASR-t Zuzana Eliášová, a belügyminisztérium szóvivője.

„A jármű tulajdonosa már új, országos rendszámot is kérhet, ezt futár kézbesíti. Folyamatosan adjuk ki az újfajta rendszámokat, és elektronikusan is lehet kérvényezni ezeket” – tette hozzá.
Január elejétől vezették be az új, országos rendszámokat, melyeken már nem szerepel a járás rövidítése. Mindegyik közlekedésrendészeten lehet kérvényezni ilyen rendszámot, és szükség esetén futár szállítja ki.
Az új rendszámtáblákat Besztercebányán gyártja a belügyminisztériumhoz tartozó autójavító állami részvénytársaság. A minisztérium közlése szerint így a negyedével olcsóbb az előállításuk, mintha beszállítótól rendelné. A megtakarítást négy év alatt 4,8 millió euróra becsüli, ráadásul az államnak beleszólása van a cég irányításába.
(TASR)