Somorján egyeztettek a Dunamente Nemzeti Parkról, a vélemények pozitívak

2023. március 4. - 10:01 | Régió

Informális találkozó zajlott Somorján a környezetvédelmi minisztérium képviselői, illetve a régió polgármesterei között a tervezett Dunamente Nemzeti Parkról. A minisztérium több hasonlót tervez a közeljövőben, mivel az idei év végéig szeretnének pontot tenni az ügy végére, és kihirdetni az első síksági nemzeti parkot Szlovákiában.

Somorján egyeztettek a Dunamente Nemzeti Parkról, a vélemények pozitívak
Fotó: környezetvédelmi minisztérium

A környezetvédelmi minisztérium közlése szerint ennek a rendkívüli övezetnek a természeti értékeit szeretné megvédeni. A somorjai találkozón részt vett Michal Kiča, a minisztérium államtitkára, a Dunai Ártéri Erdők Tájvédelmi Körzet (CHKO Dunajské Luhy) képviselői, továbbá Orosz Csaba (Somorja), Álló Donát (Vajka), Világi Tamás (Bodak), Bodó István (Felbár), Bognár Csaba (Kulcsod), Miklós Ferenc (Szap), Lukács József (Csiliznyárad), és Orosz Ágoston Erika keszölcési polgármesterek, valamint Karaffa Attila (Dunaszerdahely) és Mészáros Árpád (Bős) alpolgármesterek.

A tárca sajtóközleménye szerint a települések vezetői értékelték, és többen nyíltan támogatták is a kezdeményezést. Karaffa Attila a Facebook-oldalán azt írta: "Természetesen csak szurkolni tudok, hogy meg is valósuljon, de szükséges az előzetes egyeztetés még sok-sok érintettel, hiszen sokan a megélhetésüket köszönhetik a Dunának és környékének. Megvédeni viszont valóban szükséges az élővilágot Európa második leghosszabb folyamán."

Somorja város weboldalán összefoglalták, hogy a Dunamente Nemzeti Park területe a pénteken bemutatott tervek szerint 21 042,9 hektár lesz, és Dévénytől a Burda-hegységig fog terjedni.

Területének 40,2 százalékát vízfelület, 36,6 százalékát ártéri erdők, míg a többi részét szántóföldek (4,9%), kertek (0,4%), rétek (5,4%), beépített területek (1,3%) és egyéb területek (11,2%) teszik ki majd.

A településvezetők kérdései elsősorban a vadászatra, horgászatra, az idegenforgalmi fejlesztésekre és a szúnyoginvázióval kapcsolatos problémák megoldására irányultak, azt ugyanakkor üdvözölté, hogy a nemzeti park kapcsán nem számolnak védelmi övezet kihirdetésével.

Michal Kiča államtitkár szerint a találkozón sikerült a településvezetők számos aggályát elhárítani, és ezt szeretnék folytatni a szintén érintett Komáromi és Érsekújvári járásokban, valamint a horgász- és vadászszervezetekkel.

A Dunamente Nemzeti Park létrehozása egyfajta szabad folytatása volna annak a törekvésnek, amely az európai, kiemelt fontosságú vizes élőhelyek megmentését célozza. Ilyen törekvésnek számít az ausztriai Donau-Auen National Park, illetve a magyarországi Fertő-Hanság Nemzeti Park és a Duna-Ipoly Nemzeti Park létrejötte. A nemzeti park érinti a Pozsonyi II., Pozsonyi IV., Pozsonyi V. járást, további a Szenci, a Dunaszerdahelyi, a Komáromi és az Érsekújvári járás területét. A nemzeti park kialakítására 2024 és 2026 között 580 ezer eurót fordítanának, amit részben uniós támogatásokból finanszírozhatnak.

Pillanatnyilag a parlament talaján tárgyalnak egy képviselői javaslatot a Dunamente Nemzeti Park Kezelőségének létrehozásáról, ami önálló szervezetként működne a környezetvédemi minisztérium égisze alatt, miután pedig létrejönne a nemzeti park, ennek a szervnek a kezelésére bíznák a területére eső állami ingatlanokat.

A nemzeti park kihirdetése különleges eljárást von maga után, ami az önkormányzatokkal, valamint az állami és nem állami tulajdonban lévő érintett telkek birtokosaival vagy kezelőivel való tárgyalásokkal kezdődik, majd a járási hivatalok szintjén a járási hivatalok szintjén folytatódik. Ezek alapján születik meg egy határozat, mely kijelöli a nemezeti parkot és egyes övezeteit. Ezt követi a törvényalkotási folyamat, melynek végén a kormány kihirdetheti a nemzeti park létrehozását.

(parameter)