SOUTH PARK: Csőre Gábor és Dolmány Attila járt a nagymegyeri szakközépsuliban

2019. december 31. - 15:52 | Kultúra

A nagymegyeri Magán Kereskedelmi és Szolgáltatóipari Szakközépiskola diákjai nemrégiben egy közönségtalálkozón vehettek részt. A jól ismert mese, a South Park szinkronszínészei voltak a vendégeik.

SOUTH PARK: Csőre Gábor és Dolmány Attila járt a nagymegyeri szakközépsuliban
Horváth Anita felvételei - Továbbiakért kattints!

Dolmány Attila és Csőre Gábor látogatása nagy örömet okozott a diákoknak, izgatottan figyelték minden szavukat. „Bozsó Pétert is szerettük volna meghívni, de sajnálatos módon ő nem tudott eljönni, azonban azt mondta, lélekben itt lesz velünk” – kezdte Darnai Bálint, a szakközépiskola egyik tanára, az esemény szervezője.

Az ötletgazda Darnai Bálint és a szinkronszínészet története 2010-ben vette kezdetét. „A Toy Story 3 mesét szinkronizáló stúdió egy versenyt hirdetett meg. Egy zöld játék katona magyar hangját keresték. Két-három mondatról volt szó, egy apukának szánták a szerepet. Egy prózai szöveget kellett felmondani és elküldeni nekik. Vettem a bátorságot és jelentkeztem. Be is jutottam a legjobb ötven közé. Életem legnagyobb hibáját akkor követtem el, amikor nem mentem el a következő válogatásra. Épp érettségizni készültem, valamint tartottam attól, hogy a sok apuka közt majd kilógok a sorból. Azóta is szeretném kipróbálni a szinkronizálást. Erre sajnos még nem volt lehetőségem, azonban a sors úgy hozta, hogy Zsolnai Ákos barátom segítségével több, elismert szinkronszínésszel sikerült felvennem a kapcsolatot” – mesélte.

A közönségtalálkozón az iskola összes diákja, valamint a pedagógusok egyaránt részt vehettek. A színészek hangját azonnal egy-egy kedvenc karakterükhöz párosították, így például Csőre Gábort felismerték, mint Adam Sandler magyar hangja.

Darnai Bálint vezetésével interaktív előadást tartottak. Nemcsak a diákok, de a tanári kar néhány tagja is lelkesen kérdezgetett a vendégektől. Csőre Gábor és Dolmány Attila tabuk nélkül beszéltek. Az egyórás beszélgetést követően a Family Guy című mese, illetve a Csontdaráló című film egyes részleteit, papír nélkül, rögtönözve szinkronizálták a színészek. „Ebből nagyon jó hangulatú, poénos szituációk kerekedtek” – fűzte hozzá a szervező.

„Úgy gondolom, minden ember, így a gyerekek is kíváncsiak a kulisszatitkokra. A filmek világába is szeretnek betekintést nyerni a laikusok. Részben ezért szerettem volna egy aktuális színtársulatot idehívni. Így jött a South Park, hiszen tudtam, hogy azt a legtöbb diák ismeri.”

A cukrásznak készülő lányok épp a műhelyben voltak, így nem tudtak részt venni a közönségtalálkozón. Ezért mondhatni kicsit „nehezteltek” is tanárukra, ennek ellenére finom süteménnyel kedveskedtek a vendégeknek.

Tavasszal egy újabb híresség látogat majd el a nagymegyeri szakközépiskola diákjaihoz. Hogy ki lesz az, azt egyelőre Darnai Bálint még nem árulta el.

SzC