SÚLYOS BALESET: Karambol a 63-ason, többen megsérültek Dunaszerdahely határában!
Egy személykocsi és egy furgon karambolozott a Karcsai út és a 63-as főút kereszteződésében.

A komáromi rendszámú furgon a legnagyobb valószínűség szerint Pozsony felől érkezett, majd a kereszteződésben történt karambol következtében az oldalára borult és mintegy 60-70 méterrel odébb állt meg. Tisztázatlan, hogy a másik, magyar rendszámú autó szemből érkezett vagy valamelyik mellékútról hajtott fel a főútra elsőbbségadás nélkül, mindenesetre a rendőrség dolga megállapítani, ki volt a vétkes.
A balesetnek információink szerint három résztvevője volt. A helyszínen megtudtuk, hogy az oldalára borult furgon sofőrje gépjármű ablakát kirúgva jutott ki. Őt és a másik autó utasait is elsősegélyben részesítették, de szerencsére senki sem szorult be. Állapotukról részletesebb információval nem rendelkezünk.
A baleset helyszínén eleinte a tűzoltók, majd a rendőrök irányították a forgalmat. Az úton sok törmelék szóródott szét, amit ugyancsak a tűzoltók takarítottak fel.
(parameter)