Súlyos baleset: kettészakadt a Felícia, amit egy ittas nő vezetett – a kocsiban volt a két gyereke is

Öt személy megsérült, miután összeütközött két jármű Kalná nad Hronom és Šarovce között (Lévai járás).

Súlyos baleset: kettészakadt a Felícia, amit egy ittas nő vezetett – a kocsiban volt a két gyereke is
Fotó: Cséfalvay Á. András - illusztráció

Egy Škoda Felíciát vezető fiatal nő észrevette, hogy a szemből érkező jármű kockázatos előzésbe kezdett, ezért hirtelen lefékezett, kocsija megcsúszott az úton és összeütközött a szemből érkező autóval. A becsapódás olyan erős volt, hogy a Felícia, amiben a nő egy- és kétéves gyereke is utazott, két részre szakadt.

Csodával határos módon a kocsiban utazók túlélték a balesetet, rajtuk kívül viszont a másik autóban lévő személyek is megsérültek, így a mentőknek összesen öt személyt kellett ellátniuk. Mint kiderült, a Felíciát vezető nő nem józanon ült volán mögé – 0,5 ezreléket állapítottak meg a szervezetében. A másik sofőr nem fogyasztott alkoholt.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.


(tvnoviny.sk)