SÚLYOS BALESET: Kisgyerek is ült a motoron, melybe belehajtott egy másik!

Az 52 éves motoros által vezetett vasparipa, melyen a kisgyerek is ült, nem adott elsőbbséget.

SÚLYOS BALESET: Kisgyerek is ült a motoron, melybe belehajtott egy másik!
Helyszíni felvétel (Fotó: TASR)

Súlyos sérüléssel ért véget egy vasárnapi motorbaleset a Szenci járásban. Veronika Slamková pozsonyi kerületi rendőrségi szóvivő közölte, az eddigi információk szerint a motoros a gyerekkel az őt szélén állt, amikor hirtelen elindult, de közben már mögötte jött egy másik motor, melyet pedig egy 47 éves hölgy vezetett.

A hölgy már nem tudta elkerülni az ütközést, melynek következtében az 52 éves férfi súlyosan megsérült az egyik lábán. Mentőhelikoptert is riasztottak a helyszínre, mellyel az egyik pozsonyi klinikára szállították.

A fiatal útitárs és a hölgy is megúszta szerencsére sérülés nélkül a balesetet.

A sérült motorostól vért vettek, megállapítandó, hogy fogyasztott-e alkoholt. A másik motorosról a helyszínen bebizonyosodott, hogy nem. Az anyagi kár kétezer eurót tesz ki.

(TASR)