SÚLYOS BALESET: A mögötte haladó a szemből jövő elé lökte a Feliciát Alistál és Albár között!

Súlyos baleset történt csütörtökön délelőtt fél tizenegy környékén a 63-as főúton.

SÚLYOS BALESET: A mögötte haladó a szemből jövő elé lökte a Feliciát Alistál és Albár között!
Helyszíni felvételek

A baleset a dunaszerdahelyi járásbeli Alistál és Albár között történt. Információink szerint egy Škoda Felicia lelassított, ekkor viszont egy Citroen Berlingo hátulról belehajtott, mert a sofőr már nem tudott időben reagálni. Az ütközés olyan szerencsétlenre sikeredett, hogy a Felicia átrepült a másik sávban szemből érkező Kia elé, és azzal is karambolozott.

Hodosi Tibor, a járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka megerősítette a történteket, majd elmondta, hogy a Feliciában ketten ültek, az egyik személy beszorult a roncsok közé, súlyosan megsérült. Őt a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk, majd elsősegélyben részesítették és átadták a mentőknek. Ugyancsak megsérült a Felicia másik utasa is, az ő sérülései azonban az előzetes információink szerint könnyebbek.

A baleset következtében a 63-as főút érintett szakaszát mindkét irányban lezárták, a forgalmat el kellett terelni. A tűzoltók semlegesítették a kifolyt üzemanyagot, majd segítettek a roncsokról leszakadt törmelékek összetakarításában is, két óra előtt értek vissza az állomáshelyükre.

(parameter)