Súlyos közúti baleset történt Naszvadnál - öten megsérültek!

Vasárnap délután egy Renault és egy Volkswagen ütközött frontálisan.

Súlyos közúti baleset történt Naszvadnál - öten megsérültek!
Helyszíni felvételek

A karambol a Naszvad és Érsekújvár közötti balesetveszélyes útszakaszon történt. Božena Bruchterová rendőri szóvivő közölte, hogy a Renault Twingo ismeretlen okból áttért a szemközti sávba, a neki szemből érkező VW Polo sofőrje pedig ekkor már nem tudta elkerülni az ütközést.

A Renault-t vezető 46 éves nő, illetve 20 és 17 éves gyermeke súlyos sérüléseket szenvedett. Ennél szerencsésebbek voltak a másik kocsiban ülők. Annak 42 éves sofőrje, valamint 15 éves gyermeke könnyebben sérült meg, az autóban ülő 18 éves srácnak és 20 éves lánynak pedig a baleset okozta sokkon kívül más baja nem esett.

Mindkét sofőrtől vért vettek annak megállapítására, hogy fogyasztottak-e alkoholt, ennek eredményéről egyelőre nem tudni.

Egyelőre nem történt meg a kárbecslés sem. A komáromi rendőrség megbízott tisztje testi sértés ügyében indított eljárást.

(para)