A szenciek már a 15 legjobb között

2019. június 21. - 15:37 | Régió

Szenc városa már hatodik alkalommal kapcsolódott be a Munkahelyre kerékpáron elnevezésű országos versenybe.

A szenciek már a 15 legjobb között
A szerző archívumi felvétele

Szlovákiai megmérettetésben a tópartiak a 14. helyet szerezték meg, ami a korábbi évihez képest előrelépést jelent, tavaly ugyanis a 19. helyen végeztek. "Az idén minden eddigi rekordot megdöntöttek a kerekezők, egyrészt a csapatok, másrészt pedig a résztvevők számát is. Városunkban együttesen 48 csapat kapcsolódott be az országos rendezvénybe, a bejegyzett résztvevők száma pedig 151 volt, akik összesen 7 147 kilométernyi távot karikáztak le a munkahelyükre, illetve onnan haza. Egy főre átlagosan 47,33 kilométernyi táv megtétele jutott, ami az esős májusi időjárást figyelembe véve valóban nagyszerű teljesítménynek mondható," részletezte a Paraméternek Vysztavel Csaba a szenci városházáról.

Összehasonlításként mindenképpen említést érdemlő, hogy két évvel ezelőtt a tóparti városban 18 csapat versenyzett 61 alkalmazottal. A csapatok 4 079,2 kilométert karikáztak a munkába és onnan haza. Ez országos összevetésben a 39. helyet jelentette a szencieknek.

(sb)