Szívás elővenni a marihuána témáját a koalícióban, mert belekötnek a módszerbe

2020. október 16. - 09:05 | Belföld

A kormánykoalíción belül vitát váltott ki az az eset, amikor marihuána birtoklásáért összesen 10,5 év börtönre ítéltek egy 28 éves fiatalt. Újra fellángolhat a fűvel kapcsolatos dekriminalizációs perpatvar.

Szívás elővenni a marihuána témáját a koalícióban, mert belekötnek a módszerbe
A Kendermag Egyesület demonstrációja 2010-ben Fotó: MTI (Szigetváry Zsolt)

Juraj Šeliga, a parlament Za ľudí párti alelnöke még a hétvégén jelezte, a kérdés kapcsán megoldási javaslattal rukkol elő. "Hétfőn vagy kedden sajtótájékoztatót tartunk erről a témáról. Utalva az igazságügyi tárca vezetőjére megjegyezte, "a miniszter asszonnyal kitaláltuk a megoldást", ami bár nem egyezik meg a dekriminalizáció azon folyamatával, amely során a szer használatát, esetleg birtoklását kivonnák a bűncselekménynek nyilvánított tevékenységek köréből, de részben emlékeztet rá. Aztán majdnem eltelt egy hét, és semmi sem történt. Az Aktuality hírportál értesülései szerint Šeliga elképzelése a négypárti koalíción belül elutasításra talált.

A képviselő ezzel összefüggésben a portálnak elmondta, a javaslatukat kidolgozták és a politikai partnereik elé terjesztették. A rendelkezés szerint a saját fogyasztásra szánt marihuána birtoklásáért alacsonyabb lenne a büntetési tétel. "Azt is lehetővé akartuk tenni a bírók számára, hogy eltekinthessenek a büntetéstől. Ez lenne a legfontosabb változás - lehetővé tenni a bírók rugalmas döntéshozatalát" - jegyezte meg Šeliga, hozzátéve: pontosítani kell azt is, mekkora lehet a személyes használatra szánt adag, hogy egyértelmű legyen, ki a fogyasztó és ki a díler.

"Ezek azok a változások, amik eltérnek a mai gyakorlattól. Célunk megakadályozni, hogy buta viselkedés miatt a fiatalok 12 évre börtönbe kerüljenek." - szögezte le a Za ľudí politikusa. Arról nem akart beszélni, ki volt az, és mivel érvelt, aki nem értett egyet ezzel az előterjesztéssel. Šeliga nem kívánta megszellőztetni a zárt körű egyeztetésen elhangzott információkat.

"Az igaz, hogy a büntetések csökkentését célzó javaslatunk nem ment át a koalíciós tanács ülésén. De tovább reménykedem, hogy alaposabb vitát követően megoldást találunk arra, hogyan igazítsuk hozzá a büntetési tételeket a 21. századhoz és a civilizált világhoz."

Michal Šipoš, a legnagyobb parlamenti frakció, az OĽaNO vezetője nem tartalmi, hanem eljárási akadályról beszél, ami miatt Šeliga javaslata nem élvezi a támogatásukat. "Van egy szabály, miszerint ha egy képviselő be akar nyújatni egy törvénytervezetet vagy egy módosító javalatot, akkor azt először a koalíciós tanács hagyja jóvá. Ami ebben az esetben nem történt meg." Tehát az a módszer lett elutasítva, amit Šeliga választott a tárgyalt téma előterjesztésekor.

Tavaly januárban, mág a Peter Pellegrini kormány idején is volt hasonló törekvés. Akkor a koalíciós partnerek arra kérték Gál Gábor (Híd) igazságügy-minisztert, hogy ne nyissa meg a marihuána dekriminalizálásának témáját. A hidas politikus a „legártatlanabb” eseteket dekriminalizálta volna. Egy évvel korábban, 2018 februárjában még Robert Fico miniszterelnök is támogatta a dekriminalizációt.

(Aktuality/para)