A szlovák biztonsági őr, aki több lopott kocsit talált már meg, mint bármelyik rendőr

A čadcai származású 39 éves Štefan Farkaš hozta létre a HAKA polgári társulást, valamint kezdeményezte a Hakatron nevű applikáció kifejlesztését, mellyel lopott kocsikat képesek leleplezni a közutakon. 222-nél jár a számláló.

A szlovák biztonsági őr, aki több lopott kocsit talált már meg, mint bármelyik rendőr
Štefan Farkaš, a HAKA alapítója (Fotó: Nový Čas)

Három hónapig tartott a Hakatron kifejlesztése és 15 ezer eurójába került, ugyanakkor ingyen letölthető. Pillanatnyilag csak iPhone-okra, de hamarosan Android operációs rendszerrel bíró telefonokra is. Štefan Farkaš applikációján keresztül nyolc európai állam közútjain leplezhetik le a lopott autókat.

A Nový Čas-nak nyilatkozva elmondta, hogy

korábban egy cseh milliárdos biztonsági csapatának vezetője is volt, 11 éven keresztül dolgozott mellette és rengeteg tapasztalatot szerzett a vagyonvédelem területén.

Miután specialistává vált ezen a téren, Szlovákiába visszatérve élni akart ezzel, viszont rájött, hogy itt a vagyonvédelem területén rendkívül alacsonyak a fizetések.

Biztonsági őrként kezdett dolgozni egy pozsonyi cégnél, szabadidejét viszont az említett területnek szentelte.

"25 bűnügyi nyomozót és korábbi rendőrt hoztam össze a HAKA polgári társulás keretében, és velük együttműködve segítek felkutatni az embereknek az ellopott autóikat. Az aktív rendőrökkel való együttműködés is tökéletes, mivel a rendőrök már a lopott kocsi bejelentésekor ajánlják a HAKA-t, amit ezúton is köszönök nekik. Éppen most sikerült lelepleznünk a 222. lopott járművet" - fejtette ki.

A Hakatron rendszere jobb, mint amit a szlovák rendőrök használnak, ugyanis utóbbiak csak Szlovákia keretei között nyomozhatnak, míg a Hakatron nyolc európai ország adatbázisát használja. Ez a nyolc ország pedig Szlovákia, Csehország, Magyarország, Belgium, Szlovénia, Németország, Litvánia, Hollandia.

(Nový Čas)