SZÖRNYŰ: Élőben közvetítette a Facebookon a fiatal lány, ahogy belefullad egy medencébe (VIDEÓ)

Több százan szemtanúi voltak egy fiatal nő halálának, aki a Facebookon élőben közvetítette, hogy egy medencében fürdik – írja a CNN.

SZÖRNYŰ: Élőben közvetítette a Facebookon a fiatal lány, ahogy belefullad egy medencébe (VIDEÓ)
Fotó: Twitter

A 23 éves Hellen Wendy Nyabuto Kenyából származott, de a kanadai Toronto egy kórházában dolgozott ápolóként. Szabadidejét fürdőzéssel töltötte egy medencében, közben pedig élő bejelentkezést tett a közösségi oldalán.

Eleinte semmi furcsa nem történt, 11 perccel később viszont az látható a felvételen, hogy Hellen eltávolodik a mobiltelefonjától, majd elkezd kapálózni és kiabálni. Másodpercekkel később már síri csend van. Az élő bejelentkezés másfél óra után ért véget, ekkor találták meg a fiatal lány élettelen testét.

Édesapját sokkolták a történtek, mint mondja, két nappal az eset előtt beszélt lányával, aki ekkor boldog volt és jól érezte magát. Hellen a munka mellett tanult is, hogy egészségügyi nővér válhasson belőle. Megkeresett pénzéből rendszeresen küldött haza családjának is, hogy ezzel segítse testvérei tanulását. Az apa most pénzt gyűjt, hogy lánya holttestét hazaszállíttathassa Kenyába.


(CNN)