SZÖRNYŰ: Gázszivárgás volt egy vegyi üzemben - többen meghaltak, rengetegen mérgezést szenvedtek

Gázszivárgás legkevesebb nyolc ember halálát okozta csütörtökön egy délkelet-indiai vegyi üzemben, több százat pedig kórházba kellett szállítani mérgezéssel - közölték helyi tisztségviselők.

A baleset az Ándhra Prades állambeli Visakhapatnam városban történt, az LG dél-koreai elektronikai cégcsoport polimergyártó üzemében. A gáz hajnalban kezdett el szivárogni, amikor még az emberek nagy része aludt a környékbeli lakóházakban. A gáz ájulást, illetve enyhébb esetben légzési nehézségeket, szemirritációt okozott nekik, az üzem mintegy három kilométeres körzetében. A gázszivárgás miatt három környékbeli falu lakosait el kellett menekíteni lakhelyükről.

A dél-koreai csoport vegyi részlege, az LG Chem később közölte, hogy ura a helyzetnek az üzemben, minden tőle telhetőt megtesz a dolgozók és a környékbeli lakosok védelmében, elkezdte felmérni a károkat és a baleset körülményeinek kivizsgálását. A kiszivárgott gázt úgy jellemezte, hogy émelygést és szédülést okozhat.

A cég egy másik tisztségviselője Szöulban azt közölte, hogy a visakhapatnami üzemben már egy ideje szünetel a munka a koronavírus-járvány miatti korlátozások részeként, és a baleset idején sem folyt ott termelés.

MTI