Talán mégis megépülhet a Szoroskői alagút, a miniszter egy hónapon belül kétszer is meggondolta magát

2020. augusztus 7. - 20:39 | Belföld

Egyelőre hisznek a Szoroskői hágó környéki települések Andrej Doležal közlekedési miniszternek, aki szerint 2023-ban elkezdődhet az alagút fúrása a Rozsnyó és Kassa közti szakaszon. Ezzel kiváltható lenne sofőrök életét megnehezítő hágó. A minisztérium ígéretében azonban még nagyon sok a ha.

Talán mégis megépülhet a Szoroskői alagút, a miniszter egy hónapon belül kétszer is meggondolta magát
Fotó: Paraméter

A Szoroskői hágó környékén lévő települések vezetőivel tárgyalt a héten Andrej Doležal (Sme rodina) közlekedési ügyi miniszter. A megbeszélés oka az volt, hogy június elején a miniszter még arról beszélt, hogy a Szoroskői alagutat nem fogják megépíteni, mert nem térül meg, nem éri meg megépíteni. Az R2-es gyorsforgalmi út Rozsnyó-Szádalmás közti szakaszára, amelynek része az alagút is, még az előző kormány idején hirdetett pályázatot az Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter hatáskörébe tartozó Nemzeti Autópálya-társaság (NDS). Június elején az NDS – a jelenlegi miniszter akkori szavaival összhangban – megszüntette a pályázatot.

Feltételes ígéret

„Azért hívtuk meg a minisztert, hogy megvitassuk a kialakult helyzetet – mondta a Paraméternek Pavol Burdiga (Híd) rozsnyói városi képviselő, a Szoroskői alagút felépítéséért küzdő petíciós bizottság elnöke a miniszterrel való csütörtöki találkozó után. – Most megtudtuk azt, hogy az alagút építéséhez még több engedély is hiányzott.”

Viszont a miniszter a találkozón ígéretet tett arra, hogyha a szükséges engedélyeket sikerül beszerezni, és pénzt is szereznek rá, akkor az alagút megépülhet.

„Ígéretet kaptunk arra, hogy 2023-ban az első földgépek elkezdhetik a munkát ezen a szakaszon” – jelentette ki Burdiga.

Ezt hozzávetőlegesen megerősítette a Paraméternek a minisztérium is, de a megerősítésben nagyon sok a ha: még az engedélyek és a pénz is hiányzik.

„A hidrogeológiai vizsgálat befejezése után, ha a projekt finanszírozása megoldott lesz, és ha valamennyi folyamat, beleértve a közbeszerzést is, problémamentesen lezajlik, akkor a Szoroskői alagutat is magába foglaló szakasz építése 2023-ban megkezdődhet”

– válaszolta a Paraméter kérdéseire a közlekedési minisztérium.

Kell az alagút

A feltételes módot érzi Burdiga is. „Ezt el is hihetjük, meg nem is, de legalább egy ígéretet kaptunk, ami több a semminél – mondta a Paraméternek a petíciós bizottság elnöke. – Arra is rá tudtuk bírni a minisztert, hogy évente legalább kétszer találkozzunk ilyen felállásban.”

Burdiga elismeri, hogy jelenleg még nem olyan túlságosan erős a forgalom, de a régiónak szüksége van az útra, de magára az építkezésre is, amely maga is munkahelyeket teremt, és bízik benne, hogy az út befektetéseket is hoz majd a régióba.

„Ne rövid távon gondolkozzunk, ha ezen a déli szakaszon is végig négysávos út lenne Pozsonyig, akkor biztosan itt lenne a legnagyobb a forgalom, mert ez a legrövidebb út Kassa és Pozsony között”

– magyarázta Burdiga. Bízik abban is, hogy az alagút is két csőből áll majd, vagyis négysávos lesz.

A koalíció is megosztott

Az R2-es további építése kapcsán a jelenlegi koalíció is megosztott, míg Andrej Doležal és a Sme rodina fékezné az építését, Richard Sulík (SaS) viszont úgy véli, hogy szükség van a Szoroskői alagútra.

Autópályán Losoncig

Jelenleg az R2-es Kriváň-Mýtna és Mýtna-Tamási szakasza épül, ennek elkészülte után Pozsonyból gyakorlatilag egészen Losoncig lehet majd négysávos úton utazni a D1-es, az R1-es és az R2-es igénybe vételével. Csak a zólyomi elkerülő út nem készül el, ott kell néhány kilométeren lassítaniuk az autósoknak. Kassáig azonban még mindig mintegy 150 km hiányozni fog.

- lpj -