Támogassa a Csallóköz legrégebbi templomoltárának felújítását!

Támogassuk együtt a Csallóköz történelmi és természeti kincseit, őrizzük meg az utókor számára! Szavazatukkal és adományozásukkal is segíthetnek!

Támogassa a Csallóköz legrégebbi templomoltárának felújítását!

A Szent Jakab védelme alatt álló nyékvárkonyi templomot a XIV. század második felében építették, valószínűleg az eredeti Árpád-kori templom elemeinek felhasználásával. A falu legmagasabb pontján álló épület a sziget legnagyobb és legrégebbi templomai közé tartozik.

„Nemcsak a templomba járó embereknek van szükségük a templomunkra, hiszen esküvőkre, keresztelőkre és temetésekre is igénybe veszik – mutatott rá Végh Anna sekrestyésnő. – Külföldi hívek is betévednek a templomunkba, és elcsodálkoznak, hogy ilyen gyönyörű templom nincs még egy a környéken. Azt mondják, ez a templom olyan, akár egy ékszerdoboz.”

A projekt keretén belül felújítanánk a templom fa oltárát, a kovácsolt vas oltárszobrot, a miséző asztalt és szószéket, valamint az oltár talajszerkezetét.

Segítse szavazatával vagy adományával a nyékvárkonyi templom oltárának felújítását!

-k-