Tapsvihar: SNS-elnök ennél jobban még sose hízelgett a magyaroknak

2016. április 7. - 21:46 | Belföld

Lényegében bocsánatot kért Slotáért és azt állította, nem zárnak be magyar kisiskolát.

Tapsvihar: SNS-elnök ennél jobban még sose hízelgett a magyaroknak
Andrej Danko (Fotó: TASR)

Az Új Szónak adott interjút Andrej Danko, az SNS elnöke, amelyhez ő a következőképp viszonyult:

"Úgy veszem ezt a lehetőséget, mint egy esélyt arra, hogy közeledjünk egymáshoz, s álláspontunkat elmagyarázzam azoknak is, akikkel nem tudok az anyanyelvükön beszélni."

Arról is kérdezték, hogy korábbi állításaival ellentétben, miszerint történelmileg áthidalhatatlan ellentétek vannak az SNS és a Híd között, mi változott mégis, hogy kormányra léptek. Danko a brutális választási eredményekre utalva azt válaszolta, hogy "ha a politikai rendszer odáig jutott, hogy már az állam működése a tét, az ellentétek helyett arra kell fókuszálni, ami összeköt minket". Hozzátette, hogy az embereket emellett más problémák aggasztják, mint például a megélhetés.

Az áthidalhatatlan ellentéteket illetően kijelentette, hogy a párbeszédre kell fókuszálni, és nem a nagyrőcei gimnázium bezárására vagy a Beneš-dekrétumokra:

"Ha csak támadni fogjuk egymást, ahelyett, hogy meghallgatnánk a másikat, nem tudunk előrelépni."

Szóba került az autonómia kérdése is, aminek kapcsán Danko szerint a vegyesen lakott területeken élő szlovákok attól tarthatnak, hogy elveszítenék az államigazgatás lehetőségét. Kifejtette, hogy ugyanakkor az MKP és a Híd esetében is azt látja, hogy a témát az oktatás és a kultúra területére szűkítették. "A kisebbségi autonómia bizonyos mértékéről a koalíciós tárgyalásokon is szó volt, s a Hídnak sikerült keresztülvinnie a kisebbségek finanszírozásának a módosítását" - fogalmazott.

Egyetért azzal, hogy "létrejöjjön egy önálló kisebbségi alap, amelyből az egyes kisebbségek számarányosan részesülnének, és a támogatás felhasználásáról maguk döntenének, persze az állam által megadott szabályok szerint".

Kijelentette, hogy a kisebbségek gazdagabbá teszik Szlovákiát, ugyanakkor szerinte "nem léphetnek túl egy bizonyos határt". Ezt a határt abban állapította meg, hogy a kisebbségi nyelv használata nem mehet az államnyelv rovására.

Danko mesélt arról, hogy tizenöt éve él a szenci járásbeli Annamajoron (Miloslavov) és jól érzi ott magát. Még az is előfordult vele, hogy egy boltban magyarul köszönt neki valaki, és ő ugyanígy viszont. Úgy véli, nem gond megtanulni pár kifejezést azon a nyelven, amelyen a helyiek beszélnek, abban viszont problémát lát, hogy ha nem tudják szlovákul kiszolgálni. "Ilyenkor elgondolkozom azon, hol történt a hiba, mert meggyőződésem, hogy az adott személynek is előnyére szolgálna, ha megtanulna szlovákul, esetleg németül és angolul is" - jegyezte meg.

Reményét fejezte ki, hogy az SNS oktatásügyi minisztere és a Híd államtitkára dűlőre jutnak majd abban a kérdésben, hogyan javítsák a szlovák nyelv oktatását a nemzetiségi óvodákban, iskolákban.

"Azt gondolom egyébként, végső soron a magyar nemzetiségű fiatalok kárára megy, ha nem tanulják meg rendesen az államnyelvet, mert sok lehetőségtől fosztják meg magukat" - szögezte le.

Szóba került az is, milyen irányt képviselt az SNS akkor, amikor még Ján Slota volt az elnöke. "Nincs kedvem, se jogom értékelni, ki mit mondott a múltban, azt azonban leszögezem, hogy mindig is nagyon távol állt tőlem mindenfajta vulgarizmus, agresszivitás vagy alkoholizmus" - hangsúlyozta. Hozzátette, hogy a jelenlegi koalíció közelebb viheti egymáshoz az SNS-t és a magyar politikusokat.

Aztán jött a csattanó, miután a lap riportere utalt arra, hogy a kölcsönös bocsánatkérés senkinek sem ártana.

"Ha a múltban bárkit személyesen megbántott bármely elődöm durva megszólalása, az SNS elnökeként elmondhatom, hogy őszintén sajnálom, és elnézést kérek. Sokszor magam is szégyenkeztem e kijelentések miatt, és méltatlannak éreztem őket a párthoz, ezért is változtattam meg az SNS-t..."

Végezetül az iskolaügyi törvényről is beszéltek röviden, mire Danko megjegyezte, hogy "a vegyesen lakott vidékeken egyetlen kisiskola sem lesz bezárva, sem szlovák, sem magyar tannyelvű".

A teljes interjú elolvasható az Ujszo.com-on.

Új Szó/para