Tárcaközi egyeztetésre bocsátották a rendőrségről szóló törvénymódosítást

2021. augusztus 20. - 20:10 | Belföld

A Szlovák Belügyminisztérium tárcaközi egyeztetésre bocsátotta a rendőrségről szóló törvénymódosítást. Ez utóbbi rendelkezik a rendőrség általános struktúrájáról, illetve szabályozza a kényszerítő eszközök alkalmazását és az egyéb jogosultságokat az élet, az egészség és a vagyon védelme során.

A módosítás értelmében nem kellene feltüntetni a rendőrök nevét az egyenruhájukon, a hatósági személy sértegetése a hatásköre gyakorlásával összefüggésben pedig kihágásnak minősülne.

A rendőrök "anonimitását" a belügyminisztérium azzal indokolja, hogy szolgálatteljesítés közben nem egyszer becsmérlik és megfenyegetik az intézkedő rendőrt és a hozzátartozóit, vagy dokumentálják a személyes adatait.

A módosítás értelmében a rendőrök a jövőben nem csak a közvetlenül a bűntett elkövetése után a tett helyszínén tartózkodó személyt, hanem a tetten ért, illetve a menekülés közben elfogott személyt is előállíthatnák.

A meghatározott személyek és objektumok biztonságának garantálása érdekében a jövőben megtilthatják, hogy pilóta nélküli repülőgépek tartózkodjanak az adott objektum felett, 120 méternél alacsonyabban.

A rendőrök a jövőben kinyithatnának lakásokat vagy más jellegű helyiségeket akkor is, ha fennáll az állatkínzás alapos gyanúja.

A minisztérium javaslata értelmében feloldható lenne például a banktitok, ha ezáltal azonosítható egy internetes csalással gyanúsított személy. Eltulajdonított mobiltelefon keresése esetén kikérhetők lennének a forgalmi és helymeghatározó adatok, ha ezt a készülék tulajdonosa írásban kérvényezné.

A rendőröknek szükség esetén joguk lenne alkohol- vagy drogtesztnek alávetni a kihallgatásra, szembesítésre vagy rekonstrukcióra beidézett személyeket, tekintve, hogy az alkohol és az egyéb tudatmódosító szerek befolyásolhatják ezeknek a személyeknek a magatartását és képességeit.

Újabban a rendőrök azokat a személyeket is megbilincselhetnék, akiket orvosi határozat alapján egészségügyi intézményben kell elhelyezni, ugyanakkor aktív ellenállást tanúsítanak, illetve veszélyt jelentenek másokra vagy saját magukra nézve, esetleg vagyoni kárt okozhatnak.

A törvénymódosítás reagál az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsa vonatkozó rendeletére is (a Schengeni Információs Rendszer létrehozásáról, működéséről és használatáról a rendőrségi együttműködés és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén). E rendelet értelmében nem csupán a közlekedési eszközök, hanem például a fegyverek, okmányok, bankkártyák is nyomon követhetők lesznek.

TASR