Te láttál már ekkora hatökröt közúton? (VIDEÓ)

Nyitra mellett okozott balesetet egy eszement sofőr, fedélzeti kamera rögzítette, hogyan.

A Nový Čas egyik olvasója juttatta el a szerkesztőségnek a felvételt, melyen látható, mi előzte meg a múlt szerdán történt balesetet.

Egy személykocsi éppen egy teherautót előzőtt az R1-esen kb. 100-zal, majd amint visszasorolt elé, kielőzte őket egy fekete Volkswagen. Ezután jött a hacacáré. A VW sofőrje talán duzzogott, hogy nem tudott eléggé lendületesen elsüvíteni mindkét járgány mellett, ezért gondolhatta, most majd megleckézteti őket.

Lefékezett kb. 40 km/óráig a fedélzeti kamerás kocsi előtt, amely megtette ugyanezt, viszont mikor már újra gyorsítottak volna, hátulról belement a teherkocsi.

Csak a szerencsének köszönhető, hogy nem történt nagyobb baj. A rendőrség egyébként nem vizsgálja külön az esetet, mivel a sofőrök a helyszínen megegyeztek a kár rendezéséről. Božena Bruchterová rendőrségi szóvivő közölte, hogy a teherautó sofőrjét megbüntették 20 euróra, mert nem figyelt kellőképpen arra, ami előtte történik, és nem tudott időben megállni.

Az elöl haladó arrogáns sofőrt viszont egyikük sem jelentette.

Ján Bazovský közlekedési mérnök szerint a rendőrségnek hivatalból kellene eljárást indítania az elöl haladó Volkswagen sofőrje ellen, mivel ez esetben a kamionos nem hibáztatható egyértelműen. Éppen ezért, mert a VW sofőrje is láthatta, hogy egy kamion elé soroltak vissza, mielőtt lefékezett. "Az adott szituációban a kamionos nem okozhatta a balesetet, mivel nem is volt lehetősége azt megelőzni" - szögezte le.

(Nový Čas)