A Tesla több mint 50 százalékkal növelte autóeladásait a második negyedévben

A Tesla amerikai elektromosautó-gyártó 22 ezer járművet értékesített az idei második negyedévben, ami 53 százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit.

A cég közleménye szerint az április-júniusi időszakban a Tesla 12 ezer Model S szedánt és 10 ezer Model X crossovert értékesített. 

A cég a második negyedévben 25,7 ezer autót gyártott. 

Az idei első hat hónapban az amerikai cég összesen 47,1 ezer autót értékesített, ami alig múlja felül saját korábbi várakozásának alsó határát.

A Tesla hamarosan felpörgeti a gyártását, pénteken megkezdődik a cég új, az eddigieknél jóval olcsóbb elektromos autója, a Model 3 gyártása. 

A Tesla azzal számol, hogy decemberre a havi autógyártása 20 ezerre nő. A cég jelenleg negyedévente gyárt körülbelül ennyit.

A Tesla nagyratörő tervei szerint 2018-ban már 500 ezer autót állít majd elő. Összehasonlításul: a cég eddigi fennállása óta összesen mintegy 200 ezer autót gyártott.

(MTI)