Testvérek vesztették életüket a fának csapódott Octaviában, fogorvoshoz tartottak

Az autó a lehető legszerencsétlenebb módon csapódott a fának a közlekedésügyi szakértő szerint, mivel a tetejének első részén gyakorlatilag semmi nem védi őket attól, hogy életveszélyes módon sérüljenek meg.

Testvérek vesztették életüket a fának csapódott Octaviában, fogorvoshoz tartottak
Rendőrségi felvétel

Pénteken reggel egy borzalmas balesethez riasztották a mentőszolgálatokat és a rendőrséget Szímő és Andód közelébe. Egy Škoda Octavia a tetejével csapódott neki az út menti erdő egyik fájának. 

Az autót egy 31 éves férfi vezette, de sem ő, sem 21 éves útitársa nem élték túl. A Joj TV-nek sikerült kiderítenie, hogy a sofőr és utasa testvérek voltak, és fogorvoshoz tartottak Szímőre, már csak néhány kilométer volt hátra az útjukból. 

Jozef Veverka közlekedésügyi szakértő az eset kapcsán a helyszínen elmondta, hogy az autó nem ment extrém gyorsan, de vélhetően némileg azért túllépték a megengedett sebességet. Azt is elárulta, hogy semmilyen jel nem utalt arra, hogy a sofőr hirtelen rántotta volna félre a kormány. A jobbkanyarban egyszerűen áthajtott a forgalommal szembeni sávba, majd ott lehajtott az útról. A szakember szerint pillanatnyilag nem tudni, hogy miért.

(Joj TV)