Tizenöt embert ítélt el adócsalás miatt a bíróság Győrben

2019. december 6. - 19:03 | Külföld

Tizenöt embert ítélt el bűnszövetségben, üzletszerűen, különösen jelentős értékre elkövetett csalás, költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt pénteken első fokon a Győri Törvényszék.

Havasiné Kulcsár Petra, a bíróság szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a 2014-ben indult perben az ügyészség 21 embert vádolt meg. A törvényszék tizenöt vádlottat bűnösnek mondott ki, őket egy év négy hónap és öt év közötti, többségében végrehajtandó szabadságvesztésre és pénzbüntetésre ítélte. Hat embert bizonyítottság hiányában felmentettek, köztük van az első- és a másodrendű vádlott is.

A megállapított tényállás szerint a bűnösnek kimondott vádlottak közül nyolcan voltak tagjai annak a bűnszövetségnek, amely gumicukrok és egyéb édességek felhasználásával klasszikus "körhintacsalást" elkövetve okozott több mint hárommilliárd forint kárt az állami költségvetésnek. További hét vádlott a bűncselekményekben döntően fiktív számlák kiállításával működött közre.

A vádlottak fiktív számlák felhasználásával azt a látszatot keltették, hogy az árut hazai beszerzés után külföldre értékesítették, de ugyanaz az áru a bűnszövetség tagjai által működtetett cégeken keresztül többször körbejárt, végül Magyarországon értékesítették számla nélkül.

A felmentett hat vádlott esetében kétséget kizáróan nem lehetett megállapítani, hogy tudtak-e a fiktív értékesítésről.

Az ítélet indokolása szerint a törvényszéknek - az Emberi Jogok Európai Bíróságának joggyakorlatával összhangban - nyomatékos enyhítő körülményként kellett értékelnie, hogy a bűncselekmények elkövetése óta jelentős idő telt el, emiatt csak a törvényi minimumhoz közeli büntetés volt kiszabható.

A bűnösnek kimondott tizenöt vádlott fellebbezett, az ügyész három nap gondolkodási időt kért. A per másodfokon a Győri Ítélőtáblán folytatódik.


(MTI)

Címkék: Győr, adócsalás