Több mint 300 ezer modellt gyártott tavaly a pozsonyi Volkswagen, több százmilliós befektetést jelentettek be

Szlovákia legnagyobb autógyártója, a pozsonyi Volkswagen Slovakia tavaly 9,53 milliárd eurós forgalom mellett 264 millió eurós bruttó nyereséget ért el. 2020-ban ez 278 millió volt, így tehát a vállalat kb. 5 százalékos csökkenést könyvelhetett el – tájékoztatott róla csütörtökön Oliver Grünberg, az igazgatótanács elnöke, valamint Frank Rösler, a vállalat elnökségi tagja.

Több mint 300 ezer modellt gyártott tavaly a pozsonyi Volkswagen, több százmilliós befektetést jelentettek be
Oliver Grünberg és Frank Rösler (Fotó: TASR)

„Társadalmunk rendkívül nehéz feltételekkel küzd. Elsősorban a hatékony gyártásirányításnak, a minden területen növelt hatékonyságnak és a szigorú költségfegyelemnek köszönhetően sikerült megőriznünk a szolid eredményeket, amelyek az elmúlt években a prioritásunkká váltak, az eredmények pedig azt igazolják, hogy jó úton járunk” – mondta Grünberg.

A vállalat befektetései tavaly a 2020-as évhez képest 100 millió euróra duplázódtak, összességében pedig az elmúlt harminc évet nézve meghaladta a 4,75 milliárd eurót. További százmilliókat hagytak jóvá, amit az elkövetkező időben a Volkswagen Passat és a Škoda Superb új modelljei gyártásának elindítására használnak majd fel.

Grünberg hozzátette, hogy az autók iránti kereslet a világpiacon nőtt, a vállalat gyártásfolyamatát viszont nagyban nehezíti a chiphiány, ehhez pedig idén csatlakozott az ukrajnai háború is.

A pozsonyi Volkswagen tavaly 308 990 modellt gyártott, ezek majd 70 százalékát SUV-k képezték. Az elektromos és plug-in hibrid modellek részaránya 28 százalékra nőtt. A legtöbb járművet Kínába, Németországba és az Egyesült Államokba exportálták.

A koronavírus-járvány ellenére a vállalatnak sikerült megtartania 11 500 alkalmazottját, az új modellek gyártásának elindításával pedig továbbiakat tervez felvenni.  


TASR/para