Több tízezer kihágást regisztrált már a páncélozott büntetőgép

A forgalomfigyelő berendezés legutóbb Dunaszerdahelyen, a Galántai úton jelent meg.

Több tízezer kihágást regisztrált már a páncélozott büntetőgép
Fotók: Paraméter - további képekért kattints!

Két héttel ezelőtt Pozsonyban bukkant fel, majd a héten Dunaszerdahelyre szállították a közúti büntetőgépet. Az érdekes formájú, vontatható és távvezérelhető szerkezetről a kezdeti pánik után kiderült, hogy a rendőrség nem bírságolásra használja – pedig a közúti szabálysértések dokumentálására is tökéletesen alkalmas – csupán a forgalom megfigyelése, és a közlekedési helyzet elemzése céljából teljesít szolgálatot.

Figyeli egyebek mellett a forgalom sűrűségét, a gépjárműveket képes kategóriákra osztani, de sebességet is mér, valamint figyeli a záróvonalon történő áthaladást is. Ráadásul mindezt egyszerre teszi.

A berendezést üzemeltető vállalat menedzsere, Marek Kadlec elmondta, a gépezet által egyelőre statisztikai adatokat gyűjtenek. A 63-as főúton, Pozsony előtt például 24 óra alatt közel négyezer sofőr lépte túl a megengedett haladási sebességet. Pár nappal később azonban – miután a sofőrök is felfedezték az út szélén díszelgő radart – jelentősen csökkent a kihágások száma.

Kadlec szerint ez minden szempontból jó hír, hiszen azt bizonyítja, hogy a gépezetnek pedagógiai jellegű hatása van a gépjárművezetőkre.

A közlekedésrendészet igazgatója, Ján Ignaták elmondta, elégedett a berendezéssel, elsősorban azért, mert azokon a helyeken, ahol elhelyezték a gépezetet, azóta nem volt egyetlen közúti baleset sem. Az igazgató szerint ráadásul a környékbeli lakosok is arról számoltak be, hogy a sofőrök óvatosabban közlekednek az érintett szakaszokon.


(noviny.sk)