TRAGIKUS BALESET: Egy BMW nagy sebességgel halálra gázolt két gyereket!

Pénteken este kilenc körül borzalmas tragédia történt.

TRAGIKUS BALESET: Egy BMW nagy sebességgel halálra gázolt két gyereket!
Forrás: Tvnoviny.sk

A nagymihályi járásbeli Hegyi (Zemplínske Kopčany) községben egy BMW nagy sebességgel halálra gázolt két gyereket. 

Lenka Ivanová kassai kerületi rendőrszóvivő a TASR hírügynökségnek megerősítette a baleset tényét, és hogy két gyermek életét vesztette. Pontosított a korukat illetően, a lány 2011-es, a fiú 2008-as születésű. Elárulta azt is, hogy a BMW sofőrje 2003-ban született, tehát idén 20 éves.

Az autós állítólag a nagy sebesség miatt nem tudta rendesen bevenni a kanyart. A kassai útinform Facebook-oldalon egy szemtanú azt írta, hogy az ütközés olyan erejű volt, hogy a kislány testét több méterrel odébb repítette. Ugyancsak a szemtanúk becslése szerint az autó több mint 100 km/órás sebességgel mehetett.

A kassai rendőrség szombaton délelőtt pontosította a részleteket. Eszerint a BMW Szalók (Slavkovce) felől érkezett Hegyi községbe, ahol mintegy 50 métert tett meg, amikor egy enyhe balkanyarba túl gyorsan érkezett és/vagy nem figyelt a vezetésre. A két gyermek eközben a legnagyobb valószínűség szerint az autóval szemben sétált az út szélén. 

A baleset után a sofőrt és utasát a nagymihályi kórházba szállították, arról azonban nem tudni, sérülésük milyen jellegű. 

A sofőrt a helyszínen megszondázták, de az alkoholteszt negatív lett. Vért is vettek tőle és útitársától is, hogy kiderüljön, fogyasztottak-e valamilyen tudatmódosítószert.

(Markíza)