TRAGIKUS BALESET: Fiatal nő vesztette életét a 63-ason Nagymegyer közelében
Tragikus kimenetelű baleset történt szombaton éjszaka Nagymegyer és Alistál között.

Egy személykocsi lerepült az útról, és fának csapódott a 63-as főúton, Nagymegyer és Alistál között, a Nagy Dűrnél lévő kanyarban - erősítette meg értesülésünket Hodosi Tibor, járási tűzoltók bevetési egységeinek parancsnoka. Közölte, fél tizenkettőkor kaptak riasztást, majd a tűzoltóság és a mentőügyelet is nagy erőkkel vonult ki a helyszínre Dunaszerdahelyről és Nagymegyerről is.
Az autó tisztázatlan körülmények között, vélhetően nagy sebességgel lerepült az útról és a fák közé szorult. Ketten utaztak benne, mindketten beszorultak, a tűzoltóknak kellett kiszabadítaniuk őket a roncsok közül.
A sofőrt súlyos sérülésekkel látták el, majd szállították kórházba a mentők, utasa, egy fiatal nő életét viszont minden igyekezetük ellenére már nem sikerült megmenteni.
A Nagyszombat megyei rendőrség tájékoztatása szerint a sofőr ittas volt, valamivel több, mint egy ezrelék alkohol volt a szervezetében.
(parameter)