A tragikus buszbaleset néhány sérültjét már hazaengedték, de többek állapota még mindig kritikus

A D2-es autópályán történt hétfői súlyos buszbalesetet követően 12 személyt ápolnak a Pozsonyi Egyetemi Kórházban, közülük három páciens állapota kritikus, lélegeztetőgépre vannak kötve – tájékoztatott Eva Kliská szóvivő.

A tragikus buszbaleset néhány sérültjét már hazaengedték, de többek állapota még mindig kritikus
Tűzoltósági felvétel

A tervek szerint két könnyebb sérültet kedden hazaengednek otthoni lábadozásra. „A többiek sérülései súlyosak, illetve közepesen súlyosak, ezért kórházi ellátásra szorulnak” – tette hozzá a szóvivő. Hétfőn összesen 29 személyt szállítottak a pozsonyi kórházba – nyolcnak súlyos, kettőnek közepesen súlyos, 19-nek pedig könnyebb sérülései voltak.

A skalicai kórházban jelenleg négy 70 és 78 év közötti pácienst ápolnak, az ő sérüléseik súlyosak, illetve közepesen súlyosak. Martina Pavliková kórházszóvivő szerint ők többségében többszörös töréseket, zúzódásokat, valamint agyrázkódást szenvedtek. Rögtön a kórházba szállítás után egy nőt azonnal meg kellett műteni. A páciensek állapota hétfő óta jelentősen nem változott, továbbra is súlyos.

A malacky-i kórházba nyolc személyt szállítottak hétfőn, azóta hármat hazaengedtek. Az összes páciens állapota stabil.

A buszbalesetnek egy halálos áldozata volt, 13-an súlyosan, 8-an közepesen súlyosan, 38-an pedig könnyebben megsérültek.


TASR/para