Túlpakolt kamionok buktak meg a Dunaszerdahelyi járásban

Az egyik tehergépjármű súlya ráadásul nem kevéssel lépte túl a megengedett össztömeget.

Túlpakolt kamionok buktak meg a Dunaszerdahelyi járásban
Fotó: TASR - illusztráció

Ellenőrizték a rendőrök a tehergépjárművek súlyát a Dunaszerdahelyi járásban a múlt hét végén.

Összesen tíz kamiont állítottak és mértek meg. Ebből három esetben haladta meg a jármű össztömege a megengedett értéket: egy kővel megpakolt kamion 1,2 tonnával volt nehezebb, egy másik jármű 1,8 tonnával. A rekordot egy harmadik kamion érte el,

ennek össztömege ugyanis 15,2 tonnával haladta meg a megengedett értéket.

„Az ilyen szabálysértés miatt a teherautó vezetője a helyszínen pénzbírságot kap, amely elérheti a 650 eurót” – tájékoztatott pénteken Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Elmondása szerint az igazgatási eljárást a járási közlekedési felügyelőségre továbbították, ahol az eljárás következő szakaszában a szállító vállalatot is felelősségre vonják.

„A jármű tulajdonosa 798 euróig terjedő pénzbüntetést kaphat, az a társaság pedig, amely a sofőr vagy az üzemeltető tudta nélkül átlépi a megengedett terhelési szintet, maximum 3500 euró pénzbüntetésre számíthat” – tette hozzá a szóvivő. A teherautók túlterhelése rongálja az útfelületet, a megrongálódott út pedig közlekedési balesetet okozhat.


(TASR/para)