Tűz ütött ki egy pozsonyi szállóban, egy ember bennégett

2018. július 24. - 09:57 | Régió

Egy ember életét vesztette a pozsonyi Mierová kolónia utcán kigyulladt szállóban.

Tűz ütött ki egy pozsonyi szállóban, egy ember bennégett
Fotó: TASR - illusztráció

A Tűzoltó- és Mentőszolgálat Kerületi Parancsnoksága (HaZZ) tájékoztatása szerint a tűzesetről szóló bejelentés kedden, röviddel reggel hét óra után érkezett. Az oltásban 23 tűzoltó vett részt.

„A tűzoltók a helyszínre érkezésük után vették észre, hogy az egyik helyiség gyulladt ki, és az egész régi, részben elhagyatott épületben sűrű füst terjed” – közölte a HaZZ.

A tűzeset során egy embert vittek ki az épületből, de az már halott volt. „A tüzet már sikerült lokalizálni, hogy az ne terjedjen tovább” – zárták a tűzoltók.

„A 61 éves férfit a mentősök igyekezete ellenére sem sikerült megmenteni, és az a helyszínen belehalt a tűz okozta sérüléseibe” – tájékoztatott Michal Szeiff, a Pozsonyi Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. Az eddigi információk szerint az épület a nyílt láng használata miatt gyulladt ki.

A tűz keletkezésének a pontos okait és körülményeit még vizsgálja a rendőrség. Az ügyben emberölés bűntette miatt indult eljárás.

(TASR)