Új szabályok lépnek életbe a közutakon – magasabbak lesznek a bírságok is

Az új év kezdetével több változás is életbe lép a közúti közlekedés szabályaiban, amely annak valamennyi résztvevőjét érinti majd.

A változtatások elsődleges célja egy biztonságosabb és észszerűbb közlekedési szabályzat kialakítása. Azok pedig, akik ezeket a szabályokat nem tartják be, a jövőben még borsosabb árat fizethetnek a kihágásért.

A közlekedésrendészet munkatársa elmondta, azért van szükség a szigorításra, mert az elmúlt időben megszaporodtak a közlekedési kihágások. Ezen kívül szigorítják az objektív felelősség elve alapján bírságolt gépjármű-tulajdonosokra vonatkozó szabályokat is.

Az újítások a gyorshajtókat is érintik majd, ők ugyanis jóval többet fognak fizetni, ha meghaladják lakott területen kívül a 150 km/órás sebességet, valamint autópályán a 190 km/órás sebességet.

Amennyiben lakott területen belül 21-50 km/órával, illetve lakott területen kívül 31-60 km/órával lépik túl a megengedett haladási sebességet, úgy a gépjármű tulajdonosa 150-600 eurós bírságra számíthat. Emellett pedig az ilyen eseteknél továbbra is érvényben marad a jogosítvány bevonása három évre.

A kerékpárosokra vonatkozó szabályok is változnak. Például január 1-jétől minden gyereknek 12 éves korig kötelező lesz a sisak használata a kerékpáron, lakott területen belül is.

 

(noviny.sk)