Utcákat foglaltak el a somorjai gyerekek, rajzoltak a bolygónkért

Dunaszerdahelyen a Fő utca lezárásával egy nagyszabású rendezvény kerekedett az Autómentes napból, Somorján viszont, ahol annak idején Szlovákiából az elsők közt csatlakoztak az Európai Mobilitás Hetéhez, ennél szolidabb, ám szívmelengetőbb köntöst kapott a kampány.

Utcákat foglaltak el a somorjai gyerekek, rajzoltak a bolygónkért
Fotók: Somorja

"2013 óta tartunk városunkban Autómentes napot. Valószínűleg mi voltunk az első csallóközi város, amelyik bekapcsolódott az Európai Mobilitás Hete kampányába" - árulta el a hét első három napján zajlott kampányról Tóth László, a somorjai Városi Hivatal közlekedésügyi osztályának vezetője.

Hozzátette, az első évben még morvaországi testvérvárosukkal, Uherský Brod-dal közösen vágtak bele az alternatív közlekedési formák népszerűsítésébe, 2014-ben viszont már az akkor első alkalommal meghirdetett szlovákiai országos kampányhoz csatlakoztak.

A kampány évről évre népszerűbb, az első évben ugyanis még csak 28 település vett részt benne Szlovákiában, idén viszont már 64.

"A korábbi években megszokott volt, hogy a belvárosi utak és járdák egy részét az Autómentes Nap jegyében közlekedési pályává változtattuk. Minden iskola küldött egy-egy csapatot és a gyerekek egy előre meghatározott útvonalon bicajoztak és közben különböző közlekedési feladatokat oldottak meg. Akkor csak a belvárosi park melletti parkolókat zártuk le, hogy szlalompályává alakíthassuk. Az idén radikálisabb módot választottunk a mobilitás hetének népszerűsítésére" - folytatta Tóth László.

A somorjai alapiskolák előtti utakat adták át a gyermekeknek a "Gyere és rajzolj!" elnevezésű kampány jegyében.

Ez három utcát jelentett, míg csütörtökön az egyik legforgalmasabb somorjai utca, az Iskola utca mintegy kétszáz méteres szakaszáról tiltották ki az autókat egy délelőtt erejéig. 

A gyerekek krétát kaptak és birtokba vették az aszfaltot. "Pillanatok alatt színpompás műalkotássá varázsolták. Állatokkal, virágokkal, kerékpárokkal rajzolták tele az útburkolatot. A rajzok azt üzenik, vigyázzunk a bolygónkra, gazdálkodjunk jól az erőforrásainkkal, közlekedjünk okosan, használjunk kerékpárt és más alternatív közlekedési formákat, amelyek nem szennyezik a levegőt!" - közölte az osztályvezető.

A három napig tartó kampányba összesen mintegy 600 diák és pedagógus kapcsolódott be, ugyanakkor a mobilitás hetéhez kapcsolódó eseménysorozat ezzel még nem zárult le.

Felkérték a művészeti alapiskola diákjait és tanárait, hogy színes ábrákkal fessék le az előttük nemrég elkészült kerékpárutat. Ez az időjárási körülmények miatt csak részben készült el, de folytatják. 

(SzT)