Vágsellye tavaly vezette be, de már el is törli a fejlesztési illetéket

2020. november 30. - 13:55 | Régió

Január 1-jétől végleg eltörli Vágsellye a fejlesztési illetéket, amit csupán tavaly hagyott jóvá a képviselő-testület. A mostani, novemberi ülésen azonban Jozef Belický polgármester javaslatára megszavazták a képviselők a megszüntetését.

Vágsellye tavaly vezette be, de már el is törli a fejlesztési illetéket
Fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

A polgármester szerint ez segítség a vállalkozóknak, akik a koronavírus miatt számos problémával küzdenek.

„Az illeték eltörlésével csökken a családi házak építésének költsége is, ami fiatal családokat csábíthat a városba” - jelentette ki Belický.

Emlékeztetett, hogy a fejlesztési illetéket csak a törvény által meghatározott befektetésekre használhatják fel az önkormányzatok. A vágsellyei önkormányzat tavaly októberben szavazta meg, hogy a családi házat építők négyzetméterenként 10 eurót, a vállalkozási célra épülő ingatlanokért pedig négyzetméterenként 20 eurót fizessenek.

Tavaly ősszel, az idei évtől érvényes hatállyal Dunaszerdahelyen is bevezették a képviselő-testületen belül is vitatott illetéket, melytől 500 ezer eurós bevételt remélt idén a város, idén tavasszal a várakozásaikat azonban már 100 ezerre csökkentették, kiindulva a járványhelyzet által eredményezett kiesésekből. Ezzel kapcsolatban a város létrehozott egy alapítványt is, mellyel a városvezetés több ellenzéki képviselő szerint diszkriminatívan támogatná a dunaszerdahelyieket abban, hogy ingatlanhoz jussanak.

(TASR)