Valami nem stimmel a luxuskocsikat felgyújtó fickóval – meghökkentő részletek derültek ki róla

2020. május 29. - 11:36 | Régió

Bíróság elé állították a férfit, aki kedden reggel Pozsony Ligetfalu városrészében felgyújtott több luxusautót.

Valami nem stimmel a luxuskocsikat felgyújtó fickóval – meghökkentő részletek derültek ki róla
Tűzoltósági felvétel

Peter három új Dodge Ramot öntött le egy ismeretlen anyaggal, majd felgyújtotta őket. A lángok egy másik járművet is megrongáltak. A keletkezett kár 200 ezer euróra tehető.

A férfit rövid időn belül elfogta a rendőrség, tettéért tízéves szabadságvesztés fenyegeti. Petert csütörtökön bíróság elé állították, amelyet követően előzetes letartóztatásba helyezték – írja a noviny.sk.

A fickó korábban több bűncselekményt is elkövetett: 2010-ben például felgyújtotta egy hajléktalan autóját, aki az eset során majdnem odaveszett. Petert akkor tettéért hét és féléves szabadságvesztésre ítélték.

A csütörtöki tárgyaláson további meghökkentő dolgok derültek ki a gyújtogatóról. Amikor megkérdezték tőle, hogy az eset idején kábítószer hatása alatt állt-e, Peter azt felelte, hogy egyfolytában be van drogozva.

- Odaküldte magát valaki? Nem önszántából ment? – hangzott el a kérdés a bíróságon.

- Így van – felelte Peter.

- Miért?

- Mert ez én vagyok.

- Szeret felgyújtani dolgokat?

- Ezt most nem tudom megmondani. A testem szét van osztva négyfelé, az ötödik pedig elszáll.

A gyanúsított állítólag nem tudja, miért gyújtotta fel a kocsikat. További furcsa tényező, hogy a férfi hajléktalanként van nyilvántartva, nincs munkája, de a munkahivatal jegyzékében sincs benne, így kérdéses, hogy hogyan folytathat normális életvitelt. Hétköznapiasan öltözködik, Škoda Octaviát vezet, és még azt is megengedheti magának, hogy egy komoly ügyvédet fogadjon fel maga mellé.


(noviny.sk)