A válság ellenére nyáron elkezdhetik építeni a körforgalmat a sikabonyi temetőnél

2020. május 1. - 14:34 | Régió

Jó pár halasztást megélt már ez a beruházás Dunaszerdahelyen, idén azonban ez azon kevesek egyike, amelyről a városvezetés nem akar lemondani.

A válság ellenére nyáron elkezdhetik építeni a körforgalmat a sikabonyi temetőnél
Archív felvétel - Paraméter

"Több beruházás kikerül a város idei költségvetéséből, kivéve a sikabonyi temetőnél tervezett körforgalmat és az óvodai játszóterek elemeinek a beszerzését. Más beruházásoknál nullás érték szerepel majd a költségvetésben" - árulta el megkeresésünkre Hájos Zoltán polgármester.

A körforgalom városi és megyei közös beruházásból valósul meg, tavaly 458 ezer eurót hagytak jóvá erre a célra, amiből 250 ezer eurót téríthet a megye.

Korábban már írtunk róla, hogy az egyik legkorábbi cikkünk, amelyben már szóba került a Nagyabonyi út, a Kertész és a Czibók utca kereszteződésében megépítendő körforgalom, 2011-es, és akkor olyan kontextusban került szóba, hogy abban az évben azt a VMK előtti tér rekonstrukciója során elkövetett hibák miatt kellett beáldozni.

A tavalyi volt az első év, amikor már konkrét lépések történtek a körforgalom megépítése érdekében, elkészült például annak terve és megkezdődtek a körforgalom tervezett területét érintő telekrendezési egyeztetések is. Ezek elhúzódtak mind a kereszteződés egyik sarkában töltőállomást üzemeltető OMV vállalattal, mind a Szlovák Földalappal, ráadásul az ősz folyamán még a Szlovák Gázművek is ráébredt, hogy szükséges áthelyezni a vezetékeiket is, ami miatt az egész beruházás már végérvényesen idén tavaszra tolódott. Április elején, a fűtési szezon végeztével el is kezdődhetett volna, de jött egyrészt a járványhelyzet, másrészt Hájos Zoltán polgármester szerint az OMV-val továbbra is egyeztetnek egy néhány négyzetméteres területről.

"Az engedélyeztetés már világos, a tulajdonjogi viszonyt kell rendezni. Ha elindul a közbeszerzés, két hónapon belül elkezdhetjük oldani" - fogalmazott a polgármester. Ez pedig azt jelenti, hogy valamikor a nyár közepén megkezdődhetnének a munkálatok, ha már semmi nem jön közbe.

Amit a gyakorlati megvalósításáról tudni érdemes, hogy a körforgalom két letérősávot is magába foglal majd a Nagyabonyi útról: a városból kifele haladva jobbra le lehet majd kanyarodni a Kertész utcába, míg ellenkező irányból szintén jobbra a Czibók utcába.

A körforgalom magába foglalja járdák és kerékpárút létesítését is, és épp emiatt kell levágni egy darabot a Nagyabonyi út és a Kertész utca sarkán található sikabonyi temető zöld területéből, melynek kerítését áthelyezik. Továbbá szintén a bicikliút miatt át kell helyezni a temetővel szemben lévő sarkon található szeméttároló ketrecet, és ott a tervek szerint megszűnik hat parkoló is, helyettük viszont létrehoznak a lakóházak között.

(SzT)